Bezár

Internet

2018.

1 2 3 4 5 
2018. július 18.
2 perc

Nincs már több teendőjük - a várakozáson kívül - azoknak, akik szeptemberben induló felsőoktatási képzésre jelentkeztek. Az érettségik, felvételik és alkalmassági vizsgák mind lezajlottak már, a végleges eredmény pedig július 25-én derül ki.

2018. július 17.
1 perc

Saját mentőautókkal szállítja a Szegedi Tudományegyetem betegeit a klinikák között, közli a Délmagyar.

2018. július 17.
1 perc

A Dugonics téren gyűltek össze tegnap délben Szeged mosolygós emberei.

2018. július 16.
1 perc

Ma 18 órakor tartják az ünnepélyes megnyitót.

2018. július 16.
2 perc

Új dékánja van az SZTE Fogorvostudományi Karnak: július elsejétől Baráth Zoltán vezeti az intézményt. A 40 éves egyetemi docens, aki a Fogpótlástani Tanszék vezetője is egyben, a legfiatalabb vezető, aki ezt a posztot betöltheti Szegeden.

2018. július 13.
2 perc

Immár tizennyolcadik alkalommal rendez nyári egyetemet a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieknek az SZTE Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Fordító- és Tolmácsképző és Hungarológia Központja. Idén mintegy 40 diák érkezett 19 különböző országból.

2018. július 13.
1 perc

Mintegy 500 hallgató aktivitásának köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem nyerte el a Legizmosabb Egyetem címet 2018-ban a 4000 fő feletti nappali tagozatos hallgatói létszámú intézmények kategóriájában.

2018. július 10.
2 perc

A hegedű, a gitár, a zongora, a klarinét, a fuvola és sok más hangszer is előkerül a héten a XIV. Szegedi Nyári Akadémián. Professzionális szakmai munka zajlik a nagy múltú gitártáborban is.

2018. július 07.
2 perc

A Sófi-ösztöndíjas hallgatók idén Vitray Tamás újságírótól vehették át elismeréseiket. A szegedi Sófi Alapítvány idén immár 17. alkalommal támogatott 13 tehetséges szegedi egyetemistát összesen 1,5 millió forinttal.

2018. július 07.
2 perc

A Straub Örökség Alapítvány kéthetes tábort rendezett olyan középiskolások számára, akik a biológia, a kémia és az orvoslás irányába indulnak az érettségit követően. A határon túlról is érkeztek táborozók az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontba.

2018. július 06.
2 perc

Szegeden rendezik meg a sárkányhajózás történetének valaha volt legnagyobb versenyét, a sárkányhajó világbajnokságot, amelyen a szegedi egyetemisták is rajthoz állnak.

2018. július 05.
4 perc

A három fél több területen is együttműködésbe kezd, melyek között a károsanyag-kibocsátás problémája is ott lesz. Egyebek mellett megújuló üzemanyagok fejlesztéséről szóló stratégiai megállapodást kötött az Audi Hungaria Zrt., a Mol-csoport és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a dokumentumot pénteken írták alá Szegeden.

2018. július 05.
1 perc

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár jól ismert Contenta repozitórium-rendszere egy oktatási anyagok, elektronikus tananyagok begyűjtésére és feltárására hivatott külön archívummal bővült. Az ETA a Szegedi Tudományegyetemen keletkezett és folyamatosan keletkező elektronikus tananyagok központi gyűjtőhelye.

2018. július 04.
2 perc

A legsikeresebb előadás az ápolók és az ápolás szerepét elemezte a kritikus állapotú betegek ellátása során.

2018. július 04.
2 perc

Folyamatos gépi, éjszakai lélegeztetésre szorult az az 5 éves kisfiú, akin először hajtottak végre Magyarországon úgynevezett rekeszizompacemaker-beültetést.

2018. július 02.
2 perc
Megkezdte munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új rektora, az orvosprofesszor július 1-jétől négy évig tölti be a vezetői tisztséget.
2018. június 29.
3 perc

Új típusú üzemanyagok fejlesztése az egyik kiemelt célja annak a stratégiai megállapodásnak, amelyet az Audi Hungaria Zrt., a Mol-csoport és a Szegedi Tudományegyetem kötött pénteken. A Science Parkban letették az SZTE Járműipari Kompetencia Központ alapkövét is.

2018. június 28.
1 perc

A brazil egyetemek rektorainak szövetsége úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként.

2018. június 27.
2 perc
Felvételi ,,forródrót" és speciális ösztöndíjprogram segíti a Szegedi Tudományegyetemre jelentkező középiskolásokat. Az SZTE-t első helyen jelölő fiatalok akár 100 ezer forint támogatásban is részesülhetnek. Sőt: az egyetemi életbe már a ponthatárok kihirdetése előtt is belekóstolhatnak, ha a 62/343-700-as telefonszámon felhívnak egy egyetemistát.
2018. június 26.
2 perc

Egy szegedi egyetemi kollégium lakói PET-palackokból építenek tutajt, és azon kelnek át pénteken a folyón. A kalandos és hagyományteremtő célú akcióval a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem fontosságára akarják fölhívni a figyelmet.

2018. június 25.
2 perc

Az SZTE Szent Györgyi Albert Klinikai Központja 405 millió forint értékben kap ápolási eszközöket.

2018. június 25.
2 perc

A felvételihez kapcsolódó teendőkről, tanulmányi kérdésekről, karspecifikus témákról, bulikról és szórakozási lehetőségekről, lakhatásról és úgy általában az egyetemi életről kérdezhetik a felvételiző diákok telefonon az SZTE Specialistáit. A Szegedi Tudományegyetem 12 karáról kiválasztott tizenöt jelenlegi hallgatót minden nap 9 és 18 óra között hívhatják az érdeklődők, június 29-től július 10-ig, a 06/62-343-700 számon. Az SZTE-s vagyok, kérdezz engem! kampányhoz egy microsite is készült, ahol a segítséget nyújtó SZTE Specialisták is bemutatkoznak. Az ösztöndíj esetében 100.000 forint egyszeri támogatásban részesülhetnek a legjobb pályázók.

2018. június 24.
1 perc

Több mint hétezren látogattak el a Pedagógiai Esték tavaszi évadának előadásaira.

2018. június 24.
2 perc

Jól tudjuk, hogy a zene mindenkié, de az a fő kérdés, hogyan tehetjük valóban azzá – Ilona asszony a fentiekre keresi a válaszokat.

2018. június 23.
7 perc

Nyolc év után a hónap végén átadja utódjának a Szegedi Tudományegyetem vezetését Szabó Gábor (64) rektor, akinek sok időt kellett töltenie válságmenedzseléssel is. A gazdasági helyzet azóta javult, kezelhető a költségvetés. Szerinte a bolognai rendszerbe úgy vágott bele a hazai felsőoktatás, hogy nem volt hozzá megvalósíthatósági tanulmány, lett is visszakozás. Neki nem volt gondja a kancellári rendszerrel, az esetleges viták kompromisszummal végződtek.

2018. június 22.
2 perc

A Bács-Kiskun Megyei Kórház A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza – az Európai Szociális Alapból 148,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

2018. június 22.
4 perc

Maradna műszaki területen, közben szívesen foglalkozna emberekkel is: vagyis pont olyan munkát képzel el Gyurkó Csilla, mint amit az Airrari nevű hallgatói csapat vezetőjeként végez. A Szegedi Tudományegyetem harmadéves mechatronika szakos hallgatójával beszélgettünk.

2018. június 21.
2 perc

Szeged jól el van eresztve a városba látogatók életét megkönnyítő alkalmazásokkal, a hódmezővásárhelyi önkormányzat applikációja az aktuális hírek, közigazgatás és intézmények mellett tartalmazza a turizmus és gasztronómia menüpontokat.

2018. június 20.
1 perc
Határon túli gyermekgyógyászok és kardiológusok számára szerveztek a Rotary mozgalom Gift of Life programja keretében továbbképzést a veleszületett szívfejlődési rendellenességek felismeréséről és kezeléséről a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
2018. június 20.
1 perc

Szegeden is elérhető az új módszer az Alzheimer-kór korai, biztos diagnosztizálására.

2018. június 18.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem csapata is munkálkodik azon, hogy minél pontosabban előre jelezze a térségünkben egyre gyakrabban előforduló zivatarokat. A projektet Szeged és a szerbiai Újvidék egy közös pályázat kapcsán valósítja meg.

2018. június 16.
2 perc

Hat nyertes volt az idén a jegybank pályázatán.

2018. június 15.
1 perc

Határon túli gyermekgyógyászok és kardiológusok számára szerveztek a Rotary mozgalom Gift of Life programja keretében továbbképzést a veleszületett szívfejlődési rendellenességek felismeréséről és kezeléséről a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE): Katona Márta, az intézmény Gyermekgyógyászati Klinikájának professzor a kétnapos programot záró pénteki sajtótájékoztatón elmondta, program célja, hogy a gyermeknél minél korábban felismerjék és kezeljék a veleszületett szívrendellenességeket – amennyiben a beavatkozás lakóhelyükön nem elérhető, a Gift of life program keretében a műtét elvégezhető Szegeden.

2018. június 14.
1 perc

Huszadik alkalommal adták át a közoktatásban résztvevő pedagógusoknak az Ericsson-díjakat.

2018. június 14.
1 perc

Oktatási és kutatási együttműködésről kötött megállapodást a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem.

2018. június 14.
1 perc

Új ösztöndíjprogramot hirdettek végzős középiskolások számára, annak érdekében, hogy segítsék az átmeneti időszakot a középfokú- és felsőoktatás között. Akár (egyszeri) százezer forint támogatást is lehet nyerni.

2018. június 13.
2 perc

Újabb résztvevőkkel bővült a gyakornoki program a szegedi egyetem kommunikáció tanszékén. A következő tanévben 16 hallgató segíti majd tudásával cégek, szervezetek munkáját.

2018. június 13.
2 perc

Az MTI írja: a kormány továbbra is kiemelt célnak tekinti a már megkezdett fejlesztések folytatását a köznevelésben és a felsőoktatásban egyaránt - derül ki a jövő évi költségvetés tervezetéből, amelyet szerdán nyújtottak be az Országgyűlésnek.

2018. június 13.
1 perc

Lezárult a Nemzeti Agykutatási Program első szakasza, amelynek keretében a Szegedi Tudományegyetemen a felfedező kutatások pillérben 5, a klinikai idegtudományban 6, míg a gyógyszerkutatásban 3 kutatócsoport munkájával komoly eredmények születtek az idegrendszeri kutatások területén.

2018. június 12.
1 perc

Hetedik alkalommal rendezi meg magyarországi és határon túli középiskolások számára európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.

2018. június 11.
1 perc

Idén is folytatódik a Befutó Gyakornoki Program a szegedi Kommunikáció Tanszéken: immáron tizenhat szervezet, vállalat kínál gyakornoki lehetőséget a kommunikáció szakos hallgatóknak. A Befutó című gyakornoki program friss gyakornokai június 13-án, szerdán 11 órakor veszik át jelképesen megbízóleveleiket a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar épületében.

2018. június 11.
1 perc

Nem kevesebb, mint hat magyar egyetem szerepel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb világrangsorán. A legjobb eredményt a Szegedi Tudományegyetem érte el, amely több mint harminc helyet javított tavalyhoz képest, idén a 470. helyen áll. Az összes vizsgált intézményt tekintve a világ legjobb 12 százalékába tartozik.

2018. június 08.
3 perc

Több százmillió forintnyi érték közé szabadult be több ezer gyerek vasárnap a TIK-ben, ahol a Play IT rendezvényt tartották. A legújabb számítógépes játékok és a legnépszerűbb vloggerek várták őket reggeltől estig, de a felnőttek is megtalálhatták koruk játékait.

2018. június 07.
1 perc

Kilencedik alkalommal rendezték meg az SZTE klinikai központjának iskola-egészségügyi feladatokat ellátó védőnői a Hajtás című akadályversenyt általános és középiskolások számára.

2018. június 06.
1 perc

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felkérésére és támogatásával immár harmadik alkalommal szervezi meg a Fulbright Bizottság az amerikai egyetemek képviselőinek azt a programot, amelynek célja a magyar felsőoktatási rendszer és a jelentősebb intézmények bemutatása, a külföldi diákok számára kínált tanulmányi lehetőségek ismertetése.

2018. május 30.
2 perc
Az SZTE Mérnöki Kar Airrari pneumobil csapata nyerte meg a Hungexpo Ipar Napjai kiállításán megrendezett Techtogether GTE versenyt. Az Airrari csapat az első hely mellett a Hepenix Kft. díját is elhozta.
2018. május 29.
2 perc

A tavaszi szezon zárásaként az ország legnagyobb gamer- és IT-rendezvénye újra elfoglalja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központot június 10-én.

2018. május 28.
2 perc

Szegedi turisztikai applikációt fejleszt az SZTE Kommunikáció Tanszéke. A fejlesztés célja, hogy bevonják az egyetemi gyűjteményeket, látogatható emlékeket is a város turisztikai körforgásába. A projekt alapját jelentő kutatást a Kommunikáció Tanszék készítette el, az applikáció létrehozását Illés Réka egykori kommunikáció szakos hallgató és Rózsa Dániel programozó valósították meg.

2018. május 26.
1 perc

Szabó Gábor professzornak, a Szegedi Tudományegyetem leköszönő rektorának portréfilmje.

2018. május 25.
1 perc

17 európai országból, valamint Amerikából és Kanadából érkeztek résztvevők.

1 2 3 4 5 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek