Szegedi Tudományegyetem

 kultiroda_fejlec

Az SZTE Kulturális Iroda által a 2024/2025 tanév őszi szemeszterre meghirdetett pályázatok

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája


egyetemi zenei versenyt

 

hirdet az egyetem nappali tagozatos és PhD hallgatói számára.

 

A versenyen a komolyzene, a népzene, valamint a jazz, a musical, a sanzon körébe tartozó, összesen 5-10 perc műsoridejű hangszeres vagy vokális szólódarabok és kamaraművek, illetve eredeti (nem zeneszerzői feldolgozású) népzenei anyag énekes vagy autentikus hangszeres előadásával lehet részt venni.

Szólistaként az SZTE nappali tagozatos hallgatói indulhatnak, kivéve a BBMK és a JGYPK ének-zene szakos hallgatóit.

Kamaracsoportok esetén az előadók maximális létszáma hat fő, és a tagok legalább felének az SZTE hallgatójának kell lennie. A szólisták esetleges zongora- vagy egyéb hangszeres kísérője bárki lehet.

A nyilvános hangversenyen szakmai zsűri ítéli oda a díjakat, pénzjutalmakat.

 

Az Egyetemi Zenei Verseny kategóriái:

  I. Komolyzene

I. A Vokális komolyzene (szólisták és együttesek)

I. B Hangszeres komolyzene (szólisták és együttesek)

  II. Népzene

II. A Népdaléneklés (szólisták és együttesek)

II. B Hangszeres népzene (szólisták és együttesek)

  III. Jazz, musical, sanzon

III. A Vokális könnyűzene (szólisták és együttesek)

III. B Jazz együttesek

 

Az Egyetemi Zenei Verseny 250.000 Ft összdíjazású.

A verseny 2024. november végén lesz.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Szeged, Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon, valamint a Moduloban, a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2024. november 8-ig.




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája

 

egyetemi vers- és prózamondó versenyt

 

hirdet az egyetem nappali tagozatos és PhD hallgatói számára.

 

A versenyzőknek két szabadon választott verssel vagy prózával kell pályázniuk, melyből az egyik lehetőleg kortárs szerző műve legyen.

Egy-egy mű előadási ideje nem haladhatja meg a 10 percet.

 

Díjak:

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

A verseny 2024. november végén lesz.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Szeged, Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon, valamint a Moduloban, a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2024. november 8-ig.




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája


„A legnagyobb hős” címmel


egyetemi verspályázatot

 

hirdet az egyetem nappali tagozatos és PhD hallgatói számára.

 

Minden egyéb műfaji megkötés nélkül a pályázatra a kedvenc hőseitekről/hőseitekhez szóló verseket várunk, legyen szó film- vagy könyv szereplőről, történelmi vagy ma élő személyről.

Egy pályázó egy verssel jelentkezhet, amelynek terjedelme maximum 2 gépelt oldal (12-es betűméret, 1-es sorköz). A 2 oldalnál hosszabb verseket a bírálók automatikusan kizárják a versenyből. A pályázat jeligés, a szerző adatait (név, kar, szak, évfolyam, telefonszám, e-mail, Neptun kód) külön lezárt borítékban kérjük a pályaműhöz mellékelni.

 

Díjak:

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

 

A leadás határideje, helyszíne: 2024. november 8.

SZTE Kulturális Iroda (Szeged, Dugonics tér 13.) Tel.: 544-045, 4045

A pályaműveket elektronikusan is be lehet küldeni az alábbi e-mail-címre: tajti.gabriella@szte.hu




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája


drámapályázatot

 

hirdet Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója alkalmából

az SZTE polgárai (oktatók, dolgozók, hallgatók) részére.

 

Olyan drámai műveket várunk, amelyek a 150 éve született Klebelsberg Kuno életének, szegedi tartózkodásának, tevékenységének, egyetemalapító szerepének állítanak emléket, megjelenítik az egyetem korabeli társadalmi környezetét, ezen felül korhűen ábrázolják kapcsolatát Szent-Györgyi Alberttel.

 

Pályázati feltételek:

Pályázni lehet minden egyéb műfaji megkötés nélkül olyan saját, egyéni, magyar nyelvű drámai művekkel, amelyek még nem jelentek meg nyomtatásban vagy valamely digitális platformon, nem szerepeltek korábbi pályázatokon, amelyeket nem mutattak be színpadon.

A pályázat jeligés. A szerző nevét, elérhetőségét (név, kar, szak, évfolyam, munkahely, cím, telefonszám, e-mail) külön zárt borítékban kérjük mellékelni.

 

A pályaművet papíralapon, nyomtatva, 1 példányban kérjük leadni személyesen az SZTE Kulturális Irodában vagy postai úton beküldeni: SZTE Rektori Épület, Kulturális Iroda, 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

A pályázat beküldésének határideje: 2025. február 28.

A pályázatot a kiírók által felkért szakértői zsűri bírálja el.

A pályázat díjazása:

Külön értékeljük a hallgatói és a dolgozói pályázatokat.

  1. 250.000 Ft
  2. 150.000 Ft
  3. 50.000 Ft

A díjazott pályázatok anyagának felhasználására a Szegedi Tudományegyetem teljes, időben és területileg nem korlátozott, kizárólagos felhasználási jogot szerez.

https://edu.ek.szte.hu/klebelsberg-kuno-elete-es-munkassaga/




A hallgatói pályázatokhoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztató elérhető itt.















Őszi Kulturális Fesztivál



OKF_logo_2024









Egyetemi Tavasz




ET_2024_02

Eseménynaptár




Rendezvénynaptár *