2024. március 28., csütörtök
Szegedi Tudományegyetem

 kultiroda_fejlec

Öntevékeny csoportok

Öntevékeny csoportok története

 

Az SZTE egyik jogelődjén, a JATE-n hosszú múltra tekint vissza a művészeti és öntevékeny csoportok szerveződése. Az első közülük, a máig eredményesen működő Szegedi Egyetemi Énekkar, 1925-ben alakult. 1999-ben 98 bejegyzett csoportunk volt, ami az akkori egyetemi struktúrában egyedülállónak számított. Közülük több nemzetközi elismertségnek örvendett, az énekkaron kívül az Universitas Szimfonikus Zenekar, a Borica-Bálint Sándor Néptáncegyüttes, az azóta megszűnt Egyetemi Színkör, a Metanoia Színház, a Napfény Fotóklub, a Documentum Filmforgató Csoport vagy az angol nyelvű Our Group és a Scene House színházak. Bárki alakíthat öntevékeny csoportot. Bejegyzési kérelemmel kell fordulni a Nemzetközi és Közkapcsolati Rektorhelyetteshez.

 

A művészeti egyesülések mellett egyre több olyan jellegű igen aktív hallgatói csoport jött létre, amely egy-egy tudományterülethez, esetleg egy-egy szemináriumi témához kapcsolódott, mint a Szegedi Történészhallgatók Egyesülete, az Európajogi Tudományos Diákkör, a Szegedi Finnugor Egyesület, a Magyar - Örmény Közös Múlt Kutatócsoport, a Barlangkutató Csoport, a Torday Emil Afrika Történeti Kutatócsoport vagy a Filozófiai Diákkör.

A bejegyzett egyetemi lapok, kiadványok (pl. Szegedi Egyetem, Pompeji, Aetas, Bölcső, Fosszília, Főnix) megjelentetését is támogatta az egyetem.
Közel húsz rock, jazz, blues és a könnyűzene egyéb műfajaiban zenélő egyetemi zenekarnak teremtett rendszeresen koncertlehetőségeket a város és az ország más egyetemi klubjaiban.

 

Szegedi Egyetemi Énekkar

Az énekkar 1925-ben alakult, az egyetem legrégebbi művészeti csoportja. A kórus tagjai azok az egyetemisták, akik igénylik a közösségi muzsikálást. A kórus munkája választható az Általánosan Művelő tantárgyak közül, 2x2 kreditért, Szegedi Egyetemi Énekkar néven, a kezdő és haladó kurzus azonos.

A kórus vezetője Száz Krisztina és Kohlmann Péter, karnagyi diplomával rendelkező dirigensek. A kórus próbái kedden és szerdán 19.30-tól 21.00-ig zajlanak a TTIK Kiss Árpád termében (Rerrich Béla tér, Béke épület). Amennyiben tantárgyként kívánod felvenni az énekkart, ezeket az időpontokat tartsd szabadon! A kórusba való bekerülés feltétele: a tantárgyfelvételi időszakban egy rövid meghallgatásra kerül sor az első próbákon, ez alapján a karnagyok döntenek a felvételről. Előnyt jelent: kottaolvasás (de nem feltétel), jó hang, jókedv.

Honlap: www.enekkar.u-szeged.hu

Információ: Száz Kriszta karnagy

E-mail: k.szazk@gmail.com

 

Szegedi Egyetemi Színház

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) társulata 2003 nyarán alakult. A SZESZ kísérletező szellemű, igyekszik izgalmas, lendületes, fiatalos előadásokat létrehozni, elsősorban (kortárs) magyar szerzőktől. Számukra az a legfontosabb, hogy a középiskolás és egyetemista korosztály színházszerető közönséggé váljon. A tavaszi szemeszterben szervezik az V. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót.

Elérhetőségük: www.szegediegyetemiszinhaz.hu, valamint a Facebook-on: Szegedi Egyetemi Színház

Információ: Varga Norbert művészeti vezető

E-mail: szegediegyetemiszinhaz@gmail.com

 

Universitas Szimfonikus Zenekar

Ha amatőr szinten játszol valamilyen hangszeren, és szeretnél egy összetartó, vidám közösséghez tartozni, akkor jelentkezz az Universitas Szimfonikus Zenekarba! A 2005-ben újjáalakult zenekar mostanra az SZTE kulturális életének meghatározó részévé vált, rendszeresen koncerteznek Szegeden és több környékbeli településen. Az együttes tagjai olyan egyetemi hallgatók, akik tanulmányaik mellett amatőr szinten zenét is tanulnak. Szinte minden kar képviselteti itt magát. A zenekar munkája választható az általánosan művelő tantárgyak közül 2 kreditért.

Honlap: www.szimfonikusok.hu

Információ: Dr. M. Tóth Tivadar zenekarvezető

E-mail: mtoth@geo.u-szeged.hu


Szegedi Deák Big Band

A szegedi Deák Big Band 2009 októberében alakult lelkes szegedi zenészekből. A formáció hiánypótló kezdeményezés, hiszen a szegedieknek az 1950-es évek óta nélkülözniük kellett ezt a fajta muzsikát.

Az együttes vezetője: Kiszin Miklós, tagjai a szegedi Deák Gimnázium volt és jelenlegi tanulói, valamint a szegedi Fricsay Ferenc Fúvószenekar zenészei.

Honlap: deakbigband.blogspot.com

Információ: Kiszin Miklós zenekarvezető, középiskolai tanár

E-mail: kiszin.miklos@gmail.com

SZTE Borica – Bálint Sándor Táncegyüttes

A táncegyüttes fő célja a Kárpát-medencei magyar és nemzetiségi néptánchagyomány ápolása, megőrzése és megismertetése a hallgatókkal.

Információ: Dr. Tóth László együttesvezető

Honlap: hellerodonmh.hu


 












Őszi Kulturális Fesztivál



OKF_logo_23









Egyetemi Tavasz




ET_logo_uj

Eseménynaptár

Rendezvénynaptár *