A balettben nem is annyira a történet a fontos, sokkal inkább a látvány és a kivitelezés gyönyörködtető. Juronics Tamás 2009-ben debütáló Csipkerózsikáját nézve időnként teljesen meg is feledkeztem a mindenki által ismert meséről, belefeledkeztem a fehér-fekete-vörös színharmóniában lebegő táncosok mozdulataiba. Időnként eszméltem csak fel, hogy történetet is látok, de ez éppen elég volt, hogy ne maradjak le semmi lényegesről. Charles Perrault 1697-ben készült darabjából Pjotr Iljics Csajkovszkij 1889-ben írt balettot, ennek néhány dallama Juronics rendezésében is visszaköszönt. Az elmúlt évszázad legnagyobb változásai azonban hamar megmutatkoztak, a balett klasszikus zenéjét DJ-k által kevert technózene váltotta fel.
Csipkerózsika sem ártatlan mesehős többé, az erotikával túlfütött előadás során igencsak korán felébredt a gyanú: nem szüzen várta a szőke királyfit. Ráadásul a mindig körben futkározó férfinak csak az a szerep marad meg, hogy felébressze, a mesével ellentétben a lány ugyanis nem őt választotta…
A táncosok megdöbbentő könnyedséggel és kecsességgel formázták meg a leglehetetlenebbnek tünő mozdulatokat, a képi kifejezéseket a színpadkép is gazdagította. A szereplők ruhái egyértelmüen mutatták hovatartozásukat: a fehérbe burkolt szüz Csipkerózsika hamarosan piros ruhát öltött, míg körülötte fekete táncosok és sötét ruhába bújt gonosztevő sündörögtek. Meglepő módon a királyfi ruhája is fekete lett, a három szín egyeduralmát csak Csipkerózsika anyjának öltözéke törte meg a sötétzölddel. Hasonlóképpen a fényhatások vagy rózsaszirmok, mind-mind megannyi utalás.
Nagy hatású, energikus darabbá lett a modern Csipkerózsika, így azt is elfelejtettem, hogy egyik kedvenc gyerekkori mesémet törte össze Juronics és a Szegedi Kortárs Balett táncosai. Az újraértelmezés és a vérfrissítés jót tett Csipkerózsikának. És a balettnak is.
Szekeres Nikoletta
Kultúra ,