Érdekelnek a zöld kezdeményezések? Szeretnél többet tudni a fenntarthatóság gyakorlati kérdéseiről, vagy a közvetlen környezeted ilyen törekvéseiről? A Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem közös kezdeményezése a Hatékony fenntarthatóság című, különleges módszerekkel dolgozó tantárgycsoport, amire 2023. szeptember 10-ig jelentkezhetsz.

Hét kurzusból választhatsz, melyek mindegyike a fenntarthatóság témaköréhez kapcsolódik a legváltozatosabb szemszögből.







A három egyetem által kidolgozott tárgyakat minden FOSZK, BA/BSc, osztott és osztatlan, MA/MSc, PhD szakos nappali, valamint levelező tagozatos hallgató felveheti szabadon választható tárgyként. Ez azt jelenti, hogy az egyes kurzusokon együtt tanulnak az SZTE, a ME és a SOE hallgatói függetlenül attól, milyen szakra járnak.
Ráadásul, ha ezekre az órákra jársz, felejtsd el, amit eddig az egyetemen megszoktál. Az elméleti ismereteket ugyanis kisebb, a tudásodhoz és a tanulási tempódhoz rugalmasan alkalmazkodó digitális egységekből (úgynevezett tanulásmolekulákból) sajátíthatod el. A tárgyak gyakorlati része pedig kooperatív projekteken keresztül lesz teljesíthető. A kooperatív csoportokban úgy tanulhatsz, hogy közben a téma szakértőjévé válsz, és alkotó módon teszel szert ismeretekre, ahol a hangsúly az együttműködésen van.

Jelentkezési űrlapon tudod megadni a legfontosabb adataidat és kiválasztani a tantárgyakat, amelyekre járni szeretnél.
Egy hallgató maximum két kurzusra jelentkezhet.
Az űrlapot itt találod:
Felhívjuk a figyelmed, hogy amennyiben sikeresen jelentkeztél a kurzusra, azonban azt nem teljesítetted, az 5 teljesítetlen kreditet eredményez.
Jelentkezésed elfogadásáról, illetve további teendőidről az általad megadott e-mail címen kapsz értesítést 2023. szeptember 18-ig.
Ha kérdésed van, ezen a címen felteheted: kooperativ@szte.hu
