Pszichológia


Törzsképzés

A Pszichológia alapszak célja, hogy széles körű betekintést nyújtson a pszichológia tudományának szerteágazó területeibe. A hallgatók amellett, hogy megismerkedhetnek a fejlődéslélektan a kognitív pszichológia a szociálpszichológia és a személyiséglélektan alapvető fogalmaival és elméleteivel, megismerkednek azok lehetséges alkalmazásával is. A képzés meghatározó részét képezi a kiváló kutatásmódszertani felkészítés. A tervezéstől az elemzésig tartó folyamat egyes lépéseinek és eszközeinek elsajátítása kutatási szemináriumok és önálló minikutatások mellett műhelymunka gyakorlatokon és szakdolgozati szemináriumokon keresztül történik A képzés során aktív oktató-hallgató kapcsolatot alakítunk ki, sok tutoriális jellegű munkával segítjük a tehetséges diákokat, akik közül sokat OTDK döntősök és helyezettek lesznek. Képzésünk további erénye, hogy két pályaszocializációs kurzust is kínálunk a hallgatóknak, amelyen fejlődhet kommunikációs készségük és pályaképük, formálódhat pályaidentitásuk. A viselkedéselemzői (BA) diploma, amellett, hogy az MA szintű tanulmányok bemenetét képezi, önálló végzettséget is jelent, amely birtokában lehetséges munkavállalás, munkaerő piaci elhelyezkedés az élet számos területén (kereskedelem, pénzügy, sport és szórakoztatás, stb.)

további információ

http://www.pszich.u-szeged.hu/kepzesek/pszichologia-ba/




Friss Hírek

Friss Hírek RSS

cikk_boritokepek_11

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.