– A Magyar Kultúra Napján kapta meg oktatási-nevelési tevékenysége elismeréseképpen az Apáczai Csere János-díjat. Mit jelent önnek ez a kitüntetés?
– Nagyon sokat, mert szeretek tanítani. A családomban is van több pedagógus, sőt a szüleim elképzelése eredetileg az volt, hogy én is majd ezt a pályát választom. Ez meg is valósult, ha kicsit másképp is, mint ahogy ők tervezték. Noha nem veszünk részt pedagógusképzésben, ha valaki bekerül a karunkon az intézet munkájába, akkor az oktatás is mindenképpen a feladatai közé tartozik. Nekem mindig is volt affinitásom ehhez, illetve az emberekkel való foglalkozáshoz. Gyakorlatilag egész életemben mindig benne voltam az oktatásszervezésben, már gimnazista koromban is tanulmányi felelős voltam. Itt az egyetemen előbb intézeti, majd kari szinten is szerveztem a tanulmányi életet, és ez soha nem jelentett számomra terhet. Ez persze segítség nélkül nem megy, így ez a díj nemcsak az én munkámat ismerte el, hanem a kollégáimét is.
Szabóné Révész Piroska 1951-ben született Rétközberencsben. 1975-ben végzett okleveles gyógyszerészként a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, doktori fokozatát 1979-ben szerezte meg. 2005-től a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Intézetének vezetője. 2006 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Házas, két felnőtt gyereke van. Fotó: Segesvári Csaba |
---|
– A családja annak idején a pedagógusi szakmát sugallta önnek. Mikor dőlt el, hogy másik pályát választ?
– Alapvetően egészségügyi pályára szerettem volna menni, ez nem volt kérdés. Érettségi után fogorvosnak jelentkeztem, de nem vettek fel. Rájöttem, hogy biológiából hiányos a tudásom, és elhatároztam, hogy behozom a lemaradásomat, s egy év múlva visszajövök, hogy újra próbálkozzak. Közben gyógyszertári asszisztensként dolgoztam egy évig. Ma már a fiatalok el sem tudják képzelni, hogy abban az időben nem úgy müködtek a dolgok, mint manapság, hogy mindenki olyan szakot választ, amihez kedve van. Nekem például megmondták, hogy azt nem támogatják államilag, ha fogorvos leszek, csak azt, ha gyógyszerész. Ennek az volt az oka, hogy szabolcsi születésü vagyok, és a környékünkben akkoriban hiány volt gyógyszerészekből. Megmondom őszintén, nagyon örülök, hogy így alakult, mert ide felvettek, és ez a szakma az első pillanattól kezdve szimpatikus volt számomra.
– Hat évig volt a Gyógyszerésztudományi Kar oktatási dékánhelyettese. Miért nem vállalta tovább ezt a feladatot?
– Öt évvel ezelőtt lettem a Gyógyszertechnológiai Intézet vezetője. Ekkor már oktatási dékánhelyettes voltam, és a dékánváltás után ugyan még elvállaltam egy hároméves periódust, de a kettő munkakör együtt már nagyon sok feladatot jelentett. Úgy gondoltam, fontosabb, hogy az intézeti munkára tudjak koncentrálni, és mi tagadás, az oktatásszervezésben is át kell adni a helyet a fiataloknak. Ez a hat év egyébként igen aktív időszakra esett: az oktatást teljesen átszerveztük, egységes tanulmányi rendszert vezettünk be, ezen túlmenően elektronikus indexre álltunk át, tematikákat dolgoztunk át, és nem utolsósorban megszületett a diplomamelléklet. Utóbbi szerintem roppant korszerü dolog, mert a mi hallgatóink, akárhol keresnek is munkát, pontosan be tudják majd mutatni, hogy milyen tantárgyaik voltak, kik voltak a tanáraik, hol voltak gyakorlaton. Ez, úgy vélem, fontos dolog az oktatási minőség biztosítása szempontjából.
– Mit jelent önnek az oktatás?
– Amióta nem vagyok a hallgatók között nap mint nap, azóta az oktatás számomra elsősorban a PhD-hallgatókkal való foglalkozásban teljesedik ki. Persze előadásokat is tartok, de ott nem lehet szoros kapcsolatot kialakítani a fiatalokkal. A mi oktatási curriculumunk nagy részét a gyakorlati képzés adja, így személyes kapcsolat kialakítására főként azoknak a kollégáknak van lehetőségük, akik gyakorlatokat vezetnek. Nekem erre már nincs időm; ezt nagyon sajnálom, mert sokat jelentett számomra a kontaktus. A PhD-hallgatókkal más a helyzet: ők kutatási munkájuk során gyakran konzultálnak velünk. Ezekkel a beszélgetésekkel próbálom kompenzálni azt a – számomra igen fontos – kapcsolatot, amely korábban mindig megvolt. Olyankor még azt is tudtam a hallgatóktól, hogy ki szórakozott előző este, kinek van rossz kedve vagy kinek fáj a feje. Ma már sajnos ez elmarad.
– Jelenlegi kutatási területe a nanokristályos szerkezetek előállítása és vizsgálata. Eredetileg nem ez volt az, ami érdekelte.
– Pontosan így van. Régóta itt vagyok az intézetben, és először szilárd rendszerekkel kezdtem el foglalkozni; az első, ehhez kapcsolódó munkám a tablettapréselés volt. A feladat egy igen modern, de akkoriban még kevésbé elterjedt módszer fejlesztése volt. Ennek leegyszerüsítve az a lényege, hogy a hatóanyagokat és a segédanyagokat össze kell keverni, és közvetlenül tablettává préselni anélkül, hogy közben más müveleteket is végeznének. Noha akkor úgy tünt, hogy ez az eljárás nem fog elterjedni, azóta már szinte teljesen áttért a gyógyszeripar erre a pénz- és időtakarékos megoldásra. Ehhez fejleszteni kellett a hatóanyagokat, például ezek fizikai-kémiai tulajdonságaikat ma már úgy alakítják, hogy közvetlenül lehessen tablettává préselni vagy kapszulába tölteni őket. Ugyanígy a segédanyagok és a technika is fejlődött. Ez a terület a mikroméret-tartományba tartozik, én pedig kutatásaim során fokozatosan haladtam a nanométer-tartomány felé. Most mikro- és nanokristályos rendszereket állítunk elő a kollégákkal, és ezeket a rendszereket használjuk fel különböző gyógyszerformák kialakítására. Itt elsősorban az alternatív beviteli kapukat szeretném megemlíteni – ilyen például az orron, illetve a tüdőn keresztüli gyógyszerbevitel –, illetve a hozzájuk kapcsolódó gyógyszerformákat. Az intranazális módszer például valószínüleg mindenki számára ismert, hiszen az asztmásoknál már régóta alkalmazzák, de mi szilárd rendszereket igyekszünk bejuttatni tüdőn, illetve orron keresztül. Ez úgy müködik, hogy a szilárd rendszer nanostrukturált hatóanyagszemcséket tartalmaz, és ezek a nagyon kis méretü szemcsék felszívódnak, bekerülnek a keringésbe. Erre a módszerre megvan a törekvés a gyógyszeripar részéről is. Úgy gondolom, ez a jövő egyik nagyon fontos kutatási területe, éppen ezért ezeknek az alternatív beviteli kapuknak a vizsgálatát előtérbe kell helyezni.
– Ezek szerint már alkalmazzák ezt a módszert?
– Igen, de a most forgalomban lévő készítmények leginkább folyékonyak, vagy az eszközök, amelyek segítségével bejuttatják a hatóanyagot, olyan szilárd készítményeket tartalmaznak, amelyekben a hatóanyag még mikroméretü. Mi egy nagy ugrással átmegyünk a nanoméret-tartományba, és ezektől a pici részecskéktől azt várjuk, hogy sokkal gyorsabban, teljesen más transzporttal haladnak majd át a membránon, mint a mikromére-tüek. Evvel gyakorlatilag egy-egy forma esetében, mivel jobb a felszívódás, a hatóanyag menynyiségét is lehet majd csökkenteni.
– Már 1975 óta itt van az intézetben. Gondolkozott azon, hogy máshol próbálkozzon?
– Hosszabb időt töltöttem Németországban, és igen neves kutatókkal dolgozhattam együtt, mégsem fordult meg a fejemben, hogy kint maradjak. Igazából tehát lett volna lehetőségem, hogy máshol próbáljak szerencsét, de a családom ideköt, és ez nagyon fontos szempont számomra. Ugyanakkor van bennem egy furcsa kettősség, mert az igaz ugyan, hogy a szeretteim miatt nem mentem máshova karriert építeni, de amellett az intézet a mindenem. A gyerekeim tréfásan mindig azt mondták, hogy „mész a gyáradba, ugye?”. Sajnos nem egyszer előfordult, hogy otthon kellett volna lennem, de az intézetben muszáj volt befejeznem valamit, vagy felkészülni egy előadásra, és csak utána jött a család. Épp ezért úgy gondolom, hogy ezt a munkát csak nagyon erős hivatástudattal lehet végezni. Fiatal koromban sokszor éreztem, hogy lényegtelen feladatokra megy el az idő vagy az energia, aztán később kiderült, hogy sokat tudtam kamatoztatni egy-egy ilyen „felesleges” dologból. Erre Kedvessy György professzor tanított meg, aki igen nagy név a szakmában, és akit én mesteremnek tartok.
BÜSZKESÉG |
---|
Révész Piroska pályafutásából kiemelte a hatóanyagok módosításához köthető kutatásokat, ehhez kapcsolódóan vett részt A kristályosítástól a tablettázásig címü könyv szerkesztésében is. „Egy gyógyszertechnológus alapvetően a forma kialakításával foglalkozik, míg én ily módon egy kicsit belekóstoltam a hatóanyag-módosításba is” – árulja el. Ennek köszönhetően az alapanyaggyártókkal is jól meg tudja értetni magát, mivel ebben a témában is jártasságot szerzett. „Ez szakmai tevékenységemnek egy olyan része, amely számomra nagyon kedves, emellett pedig tudományos szempontból igen jelentős.” |
Tóth Ilona
Katedra ,