A komolyzene, mint tudatmódosító szer

Stacho_Laszlo_szines

A legnagyobb alkotók alkotásait és a legmegragadóbb előadóművészek interpretációit joggal tartjuk ihletettnek. Ám ők maguk tudják a legjobban – nyilatkozataik, önelemzéseik tanúsága szerint –, hogy az ihlet szinte sosem véletlenül és ellenőrizhetetlenül jön. A rajongók közül sokan azt is tudni vélik, hogy ezeknek az embereknek a kreativitása drogok befolyása alatt előállt valamiféle módosult tudatállapotnak köszönhető. Ez sem igaz. A valóságban a kivételes alkotók és előadóművészek teljesítménye mögött hatalmas, érzelmekkel átitatott tudásanyag áll, amely számukra mély személyes jelentéssel bír. Nem kis mértékben az különbözteti meg őket a kevésbé megragadó teljesítményt nyújtó művészektől, hogy e tudásanyagukat szinte bármikor elő tudják hívni. Az előadásomban filmfelvételek segítségével, valamint a jó zenetanítás és a pszichológia egymással összeforrt tudásköréből származó tapasztalataink nyomán bemutatom, hogy hogyan történhet ennek a tudásanyagnak az előhívása a lenyűgöző előadóművészi produkciókban, és hogy hogyan tanulhatja meg ezt szinte bárki. Az ihletett zenei előadás során a tudásanyag előhívása sajátos módosult tudatállapotok sorozatához kötődik, amelyek abból erednek, hogy a zenei folyamat kitüntetett pontjain a zenész – képzeletben – mintegy föloldódik az időben, s egyszerre érzékeli a múltat, a jelent és a jövőt. Ennek a sajátos tudatállapot-típusnak a megtanulása, gyakorlása és akaratlagos alkalmazása – amiről általában a legnagyobb zenészek sem tudnak, bár alkalmazzák, és a zenepedagógia sem szól – az előadóművészi nagyság fontos kulcsa.

Előadónkról

Tudományos életrajz

Válogatott publikációk

Tudástotó

Az előadás Windows Media Video formátumban itt tekinthető meg:

(240p, 360p, 480p, 576p)

Megjegyzés: Az Internet elérés sávszélessége, a számítógép teljesítménye és a monitor felbontása alapján válasszon a fenti lehetőségek közül!


rektoriStachó László

tanársegéd – SZTE ZMK

Az előadás helyszíne: SZTE Rektori Hivatal (Szeged, Dugonics tér 13., Díszterem)

Az előadás időpontja: 2012. március 22. csütörtök 17 óra.