Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Szép ma­gyar be­széd – a Ka­zin­czy­-érem­ről már kö­zép­is­ko­lá­ban is hall­ha­tunk, az egye­te­mi ver­zi­ó­já­nak pe­dig pon­to­san ugyan­azok a fel­tét­elei, mint a kö­zép­is­ko­lai Ka­zin­czy­-ver­seny­nek. Az a kü­lönb­ség, hogy nyil­ván­va­ló­an ide már zö­mé­ben kép­zett, mé­dia vagy ma­gyar sza­kos hall­ga­tók je­lent­kez­nek – ma­gya­ráz­za Gort­va Ta­más. Ko­moly szak­mai zsű­ri előtt fo­lyik a meg­mé­ret­te­tés, a zsű­ri el­nö­ke Gósy Má­ria, a ha­zai be­széd­ku­ta­tás ki­vá­ló­sá­ga. A két­na­pos, áp­ri­lis 9-10-én Eger­ben le­zaj­lott ver­se­nyen elő­ször a ho­zott szö­ve­get kel­lett elő­ad­ni, a má­so­dik na­pon pe­dig egy is­me­ret­len anyag­gal kel­lett bi­zo­nyí­ta­ni.

Gortva Tamás Kalocsán született 1987-ben. 2005-ben Kiskőrösön érettségizett a Wattay Középiskola és Szakiskolában. 2009-ben diplomázott a JGYPK magyar-orosz szakán, jelenleg a BTK magyartanár (MA) szakos hallgatója. 2010-ben a 38. Szép magyar beszéd verseny 2010 első helyezettje, Kazinczy-emlékérmes. A X. országos anyanyelv-tanítási versenyen I. helyezést ért. Köztársasági ösztöndíjas (2009/2010), többszörös városi ösztöndíjas, a JGYPK-n 2009-ben „Az év hallgatója”. Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba

„Mint­ha szín­da­ra­bot ren­deznék…”

Ta­más nem so­kat pi­hent: az EL­TE-n ren­de­zett X. or­szá­gos anya­nyelv-ta­ní­tá­si ver­se­nyen is el­ső lett nem­ré­gi­ben, ami­hez már nem volt elég a szép hang és a jó ki­ej­tés, az óra­tar­tás pe­da­gó­gi­ai, mód­szer­ta­ni fel­ké­szült­sé­get is igé­nyelt. Áp­ri­lis 25-26-án negy­ven­per­ces órát kel­lett tar­ta­nia egy 16 fős gya­kor­ló­osz­tály­nak – a saj­tó­mű­faj­ok té­ma­kö­ré­ből az inter­netes hír mű­fa­ját ma­gya­ráz­ta a di­á­kok­nak in­te­rak­tív táb­la hasz­ná­la­tá­val. „Em­lé­ke­ze­tes pil­la­nat volt, mi­kor a ver­seny vé­gén a saj­tó­tól oda­jöt­tek gra­tu­lál­ni, mond­ván, ra­gyo­gó új­ság­író­kat ne­ve­lek majd ne­kik” – me­sé­li Ta­más.
„A ta­ní­tá­si ver­seny két hó­na­pos fel­ké­szü­lést je­len­tett, száz­szor át­dol­goz­tuk az óra­ter­vet, ki­pró­bál­tam egye­te­mi cso­por­ton, nyol­ca­di­ko­so­kon több­ször is. Volt egy pil­la­nat, ami­kor úgy érez­tem, hogy szín­da­ra­bot ren­de­zek: meg­ta­nul­tam egy negy­ven­per­ces szín­mű­vet, ami­nek a má­sik fe­lét imp­ro­vi­zál­ni fog­ja va­la­ki. A da­rab vé­gé­nek an­nak kell len­nie, amit a ren­de­ző: a ta­nár­nő és én meg­ír­tunk” – ma­gya­ráz­za az if­jú ta­nár­je­lölt.

Nem elég az ösz­tön

No de tér­jünk vis­­sza a Ka­zin­czy­-érem­re. Ta­más már ta­valy is meg­nyer­te a Ka­zin­czy­-ver­seny he­lyi for­du­ló­ját a JGYPK-n, de ak­kor az OTDK mi­att nem tu­dott el­men­ni. Idén nem is akart je­lent­kez­ni, de a pe­da­gó­gus­kép­ző kar­ról Roz­go-nyiné Mol­nár Em­ma, a böl­cészkar­ról pe­dig Békés­iné Fe­jes Ka­ta­lin ösz­tö­nöz­te. „Békésiné ta­nár­nő­vel a ver­seny he­lyi for­du­ló­ján is­mer­ked­tem meg. Na­gyon se­gí­tő­kész, kö­zel harminc Ka­zin­czy­-ér­mest köny­vel­he­tett már el – tud­ja, mi­re kell oda­fi­gyel­ni, meg kel­lett fo­gad­ni min­den ta­ná­csát a fel­ké­szü­lés­nél. Az is­me­ret­len szö­veg­nél ugyan­is nem elég az ösz­tön” – tud­tuk meg Ta­más­tól. Az anya­nyelv-ta­ní­tá­si ver­seny­re pe­dig Zsig­iné Sej­tes Györ­gyi, a Ju­hász Gyu­la Gya­kor­ló Ál­ta­lá­nos Is­ko­la igaz­ga­tó­he­lyet­te­se, a Ma­gyar Nyel­vé­sze­ti Tan­szék mód­szer­tanok­ta­tó­ja ké­szí­tet­te fel, az ő ta­ní­tá­si el­kép­ze­lé­se­it vit­te to­vább Ta­más.
„Egy ma­gyar­ta­nár­nak il­lik szé­pen be­szél­nie” – vá­la­szol Ta­más ar­ra a kér­dé­sem­re, hogy mi­ért ér­de­kel­het egy hall­ga­tót a Ka­zin­czy­-ver­seny. „De nem elég a szép ki­ej­tés, ér­te­ni is kell, amit ol­va­sol – ez­zel pe­dig már a szö­veg­ér­tés, az iro­da­lom te­rü­le­tén va­gyunk” – ve­zet át Ta­más egy má­sik te­rü­let­re. Mert nyel­vé­szet ide vagy oda, Ta­más va­ló­di sze­rel­me a ta­ní­tás mel­lett az iro­da­lom­tu­do­mány. Mint mond­ja, min­den­kép­pen sze­ret­ne ta­ní­ta­ni, de már má­sod­éves­ként el­kez­dett ku­tat­ni is. Ha­mar rá­jött, hogy leg­in­kább az avant­gárd iro­da­lom­hoz von­zó­dik. „Kép­ver­sek, hang­ver­sek, avant­gárd iro­da­lom­tör­té­net, a per­for­mance-ok vi­lá­ga – eb­ből ír­tam TDK-, majd OTDK-dolgozatot, kon­fe­ren­cia-elő­adá­so­kat tar­tot­tam. Ta­ní­ta­ni is ilyes­mit sze­ret­nék, ezért a PhD-ban gon­dol­ko­dom” – ös­­sze­gez Ta­más.

A csend és a fe­ke­te négy­zet

„Olyan ninc­s, hogy va­la­ki­nek az avant­gardról ne le­gyen vé­le­mé­nye. Vagy utál­ni le­het, vagy sze­ret­ni” – fej­te­ge­ti ku­ta­tá­si te­rü­le­tét Ta­más. A mű­vé­sze­tek­kel va­ló kap­cso­la­ta a ze­né­vel in­dult, ál­ta­lá­nos is­ko­la ele­jén kez­dett el bil­len­tyűs hang­sze­ren ját­sza­ni, azu­tán ma­gán­ének, gi­tá­ro­zás, réz­fú­vós­ok kö­vet­kez­tek, még a ci­te­rát is ki­pró­bál­ta egy nap­ra a Ju­hász Gyu­la Na­pok egyik al­kal­mán. „Bach-füg­gő va­gyok” – vall­ja be Ta­más. „Bach sze­rin­tem szen­zá­ci­ós, az összes dol­go­za­to­mat, ver­seny­ké­szü­lé­se­met Bach töl­ti ki. Csak ha so­kat hall­ga­tom, meg­csö­mör­lök at­tól, hogy min­den olyan tö­ké­le­tes, ma­te­ma­ti­kai pon­tos­sá­gú. Ezért ki­pró­bál­tam mást is: Schön­berg, Hin­demith, Kurtág ze­né­jét – min­den oly­at, ami­re azt mond­juk, hogy hall­gat­ha­tat­lan. És el­ju­tot­tam ad­dig, hogy John Cage és ’A csend’. Le­het úgy ze­nél­ni, hogy egyet­len hang sem szó­lal meg?” – fej­te­ge­ti Ta­más. Pár­hu­za­mo­san ér­dek­lő­dött a fes­té­szet iránt is. A fes­té­szet­ben Piet Mon­dri­an ér­dek­li, szá­má­ra az ő ké­pei kép­vi­se­lik az „esz­mé­nyi fest­ményt”. Itt Male­vics „Fe­ke­te négy­ze­te” volt a csúcs – me­sé­li Ta­más, aki pár­hu­za­mot vél fel­fe­dez­ni a csend és a fe­ke­te négy­zet kö­zött.

A kép és a hang és a vers…

Iro­da­lom­ból sem a négy­szer né­gyes, pá­ros rím­be írt ver­sek ér­de­kel­ték. „Kép­vers – ta­lál­ko­zunk ve­le már kö­zép­is­ko­lá­ban is, ál­ta­lá­ban Apol­li­naire­-től ’A meg­seb­zett ga­lamb és a szö­kő­kút’ az is­ko­la­pél­da” – idé­zi fel iro­dal­má­runk. „Meg­is­mer­ked­tem Kas­sák­kal, és el­ju­tot­tam ad­dig a kép­ver­sek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ban, ahol már nincs is szö­veg, csak ké­pek egy­más he­gyén-há­tán, még­is iro­dalom…” – így Ta­más. Má­sik ilyen má­ni­á­ja a hang­vers, ame­lyet La­dik Ka­ta­lin kor­társ avant­gárd al­ko­tón ke­resz­tül is­mert meg. Ho­gyan le­het kép­ből han­got csi­nál­ni, ho­gyan sza­valsz el egy ké­pet? Ért­he­tet­len, de na­gyon ér­de­kes prob­lé­mák – vé­li hall­ga­tónk. Mi az, hogy mű­vé­szet az avant­gárd­ban? Mi­ért mű­vé­szet egy fe­ke­te négy­zet, mi­ért ze­ne a csend? – sze­di cso­kor­ba a kér­dé­se­ket Ta­más.

Tar­to­zik és kö­ve­tel

Mű­vé­szet­ra­jon­gó Ka­zin­czy­-ér­me­sünk egy hat­száz fős fa­lu­ból, Dunatetétlen­ből szár­ma­zik, Bács-Kis­kun me­gyé­ből. Kis­kő­rös­ön (Pe­tő­fi!) érett­sé­gi­zett köz­gaz­da­sá­gi szak­kö­zép­is­ko­lá­ban, ko­ráb­ban pe­dig Du­na­új­vá­ros­ban még mar­ke­tin­get is ta­nult. Meg­kér­dem, jól ér­tet­tem-e. „Azt gon­dol­tam még ak­kor, hogy pénz­zel fo­gok foglalkozni…” – men­te­ge­tő­zik Ta­más. „De szám­vi­te­len már a köny­ve­lés el­ső lé­pé­sé­nél le­ma­rad­tam, nem akart men­ni a ’tar­tozik – kö­ve­tel’ – már ek­kor tud­tam, hogy eb­ből so­ha nem lesz pénz­ügy” – le­gyint a hall­ga­tó. Pár­hu­za­mo­san járt sza­va­ló­ver­seny­re, ma­gán­éne­ket ta­nult – a mű­vész­vi­lág­gal va­ló kap­cso­la­ta már ak­kor meg­volt… So­kan két­ked­ve fo­gad­ták, mi­kor a ma­gyar szak mel­lett dön­tött, de ő ma­kacs ma­radt: csak azért is mű­köd­nie kell. So­ha nem ta­nult oro­szul. Vá­lasz­ta­ni akart egy olyan nyelv ­sza­kot a ma­gyar mel­lé, ami­lyen nyel­vet még nem be­szélt.
„Na­gyon sze­re­tek alud­ni, de ez egy vágy­álom. Há­rom-négy­órás al­vá­sok­kal va­gyok hét köz­ben, sőt, mi­vel sze­re­tek a SZOTE-ban és a JATE-ban elő­for­dul­ni, még ron­tom is a sa­ját esé­lye­i­met. A szín­ház­ba né­ző­ként is gyak­ran já­rok, sze­re­tem a hang­ver­se­nye­ket. Leg­szí­ve­seb­ben még­is a ba­rá­tok­kal be­szél­ge­tek egy sör vagy egy jó ká­vé mel­lett” – me­sél sza­bad­ide­jé­ről a Ka­zin­czy­-ér­mes.

Arany Mi­hály