Bezár

csaladbarat

Családbarát egyetem lett idén is a Szegedi Tudományegyetem

Családbarát egyetem lett idén is a Szegedi Tudományegyetem

2023. március 21.
1 perc

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kezdeményezésére 2016-tól indult el a Családbarát Egyetemek mozgalom, melynek indulása óta meghatározó szereplője a Szegedi Tudományegyetem.


Jancsak_CsabaA mozgalom "nemcsak szemléletváltást hozott a résztvevő egyetemek életébe, hanem olyan programok, események, képzések, kutatások megvalósítását is jelenti, mely a családbarát szellemben történik" - mondja dr. habil. Jancsák Csaba, az SZTE Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpont (TFK) vezetője (képünkön), aki minderről a Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország!" c. műsorában beszélt.

Az IKIKK keretei között működő Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpontban "olyan kutatásokon alapuló fejlesztések történnek, amelyek jelentősen hozzájárulnak a 21. századi kihívásoknak való megfeleléshez: formálják az egyetem családbarát mikroklímáját, szervezeti személyiségét, oktatói, dolgozói és hallgatói nézőpontokból egyaránt. Ide tartozik a családbarát mediáció szolgáltatás bevezetése, vagy a munka-magánélet, illetve a párkapcsolat-családalapítás témákban jelenleg már zajló kutatások eredményeként megszülető innovációk, és kifejlesztett egyetemi kurzusok".

Az interjú a mediaklikk.hu oldalon ITT érhető el (a beszélgetés 06:43:00-nál indul).