Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Ar­ról, hogy mi a mun­ká­ja egy ge­ne­ti­kus­nak vagy egy ré­gész­nek, min­den­ki­nek van né­mi el­kép­ze­lé­se, de ho­gyan ta­lál­koz­hat ez a két te­rü­let?
– A mun­ka­cso­por­tunk em­be­ri po­pu­lá­ció­ge­ne­ti­kai ku­ta­tá­so­kat vé­gez – rész­ben be­teg­ség­haj­la­mot vizs­gá­lunk, rész­ben pe­dig po­pu­lá­ció-ere­det­vizs­gá­la­tot vég­zünk, a ré­gé­sze­ti le­let­anyag és mo­dern ma­gyar-szé­kely po­pu­lá­ció ge­ne­ti­kai ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra.

Raskó Ist­ván (1939) a Sze­ge­di Or­vos­tu­do­má­nyi Egye­te­men szer­zett dip­lo­mát 1965-ben, 1998-tól az or­vos­tu­do­mány dok­to­ra. 1965-70 között a SZOTE Mik­ro­bi­o­ló­gi­ai In­té­ze­té­ben ta­nár­se­géd, 1970-től dol­go­zik az MTA SZBK Ge­ne­ti­kai In­té­ze­té­ben. 1981-1983 között a Ge­ne­ti­kai In­té­zet igaz­ga­tó­he­lyet­te­se, 1994 óta igaz­ga­tó­ja. 2005 óta az SZTE cím­ze­tes egye­te­mi ta­ná­ra. 2003-2005 között a Ma­gyar Genetiku­sok Egye­sü­le­té­nek el­nö­ke, 2004-2008 között a Ma­gyar Hu­mán­ge­ne­ti­kai Tár­sa­ság el­nö­ke. 2000-ben a Ma­gyar Köz­tár­sa­sá­gi Ér­dem­rend kö­zép­ke­reszt­jé­vel, 2002-ben Aka­dé­mi­ai Díj­jal tün­tet­ték ki. Fo­tó: Segesvári Csaba

Tej­cu­kor és szár­ma­zás

– Néz­zünk egy konk­rét pél­dát, Is­ko­la­pa­dunk in­ter­jú­ala­nyá­val, a Só­fi-ösz­tön­dí­jas Nagy Dó­rá­val az úgy­ne­ve­zett lak­tóz (tej­cu­kor) in­to­le­ran­ci­át vizs­gál­ták, ami egy ér­de­kes ré­sze a ku­ta­tá­si te­rü­let­nek.
– A lak­tóz in­to­le­ran­cia ki­ala­ku­lá­sá­ban sze­re­pet ját­szott egy kul­tu­rá­lis sze­lek­ció. Ki­de­rült, hogy a fel­nőt­tko­ri tej­emész­tés ké­pes­sé­ge első­sor­ban azok­nál a né­pek­nél je­lent­ke­zik, akik fej­lő­dé­sük ko­rai idősza­kában át­tér­tek az ál­lat­te­nyész­tés­re, és a táp­lál­ko­zá­suk­ban ki­egé­szí­tés­ként ál­la­ti te­jet fo­gyasz­tot­tak nyer­sen. En­nek azért van jelen­tősége, mert az észa­ki né­pek­nél a nap­fény­hi­ány kö­vet­kez­té­ben na­gyon gyak­ran ala­kult ki D-vi­ta­min-hi­ány, az úgy­ne­ve­zett ra­chi­tis, és a tej ma­gas D-vi­ta­min- és kál­ci­um­tar­tal­ma ezt a tünet­e­gyüttest ké­pes volt eny­hí­te­ni. En­nek a po­pu­lá­ció fenn­ma­ra­dá­sa szem­pont­já­ból is fon­tos sze­re­pe volt. A ma élő dá­nok­nál, iz­lan­di­ak­nak a po­pu­lá­ció száz szá­za­lé­ka ké­pes te­jet emész­te­ni fel­nőtt ko­rá­ra. Aho­gyan azon­ban ha­la­dunk dél-dél­ke­ret irány­ba, ez a ké­pes­ség egy­re csök­ken.
– És mi a hely­zet a ma­gyar la­kos­ság­gal?
– Nem iga­zán volt ezt a kér­dést il­le­tő­en ma­gyar adat. A mo­dern ge­ne­ti­kai mérőmód­sz­ert al­kal­maz­tuk en­nek a vizs­gá­la­tá­ra, eb­ben vett részt Dó­ri is, rész­ben a kli­ni­kán lé­vő kap­cso­la­tai ré­vén, és mi­u­tán or­vos­tan­hall­ga­tó volt, tu­dott or­vo­si­lag jel­lem­zett, betegek­től szár­ma­zó vér­min­tát hoz­ni, amely­ből ké­pe­sek vol­tunk mo­le­ku­lá­ris ge­ne­ti­kai mód­sze­rek­kel meg­ha­tá­roz­ni ezt a tu­laj­don­sá­got. Mun­kánk so­rán ki­de­rült, hogy a mai fel­nőtt ma­gyar la­kos­ság 61 szá­za­lé­ka ké­pes emész­te­ni a te­jet.
– Ez­után bővítet­ték a te­rü­le­tet a ré­gé­sze­ti cson­tok­kal.
– Dó­ri kö­vet­ke­ző mun­ká­já­hoz azt ja­va­sol­tam, vizs­gál­ja meg azt, hogy a hon­fog­la­lók mi­lyen tu­laj­don­sá­gok­kal ren­del­kez­tek. A hon­fog­la­lók két cso­port­ja külö-níthető el ré­gé­sze­ti ala­pon. Az egyik a köz­né­pi temetők­ből szár­ma­zó csont­vá­zak, me­lye­ket nem jel­le­mez gaz­dag ré­gé­sze­ti anyag, a má­sik cso­port­ba az úgy­ne­ve­zett klas­­szi­kus hon­fog­la­lók tar­toz­nak, aki­ket lo­va­ik­kal együtt te­met­tek el, és mi­u­tán ők sok­kal in­kább ázsi­ai anyai örökítővon­alat hor­doz­nak, ezért úgy gon­dol­tuk, hogy vizs­gá­la­tuk lé­nye­ges le­het a ma élő ma­gyar­ság­gal va­ló ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban a tej­emész­tés ké­pes­sé­gé­nek vo­nat­ko­zá­sá­ban.

A hon­fog­la­lók Fer­rar­i­ja

– S ki­de­rült, mi­ért ku­miszt it­tak elődeink…
– Így van. Dó­ri 23 klas­­szi­kus hon­fog­la­lót vizs­gált: azt ta­lál­tuk, hogy a min­ta het­ven szá­za­lé­ka kép­te­len volt emész­te­ni a te­jet. Ez azért ér­de­kes, mert a ma­gya­rok ro­ko­na­i­nak tar­tott urá­li né­pek – mint az ud­mur­tok, nye­nye­cek, uj­gu­rok – né­pes­sé­gé­nek het­ven szá­za­lé­ka szin­tén nem ké­pes emész­te­ni a te­jet. Ez is egyik oka volt an­nak, hogy a hon­fog­la­lók ku­miszt, az­az er­jesz­tett ló­te­jet it­tak, amely­ben a lak­tóz al­ko­hol­lá ala­kult, ugyan­ak­kor tar­tal­maz­ta a szük­sé­ges fe­hér­jé­ket.
– Mer­re foly­nak to­vább az ön ku­ta­tá­sai?
– A klas­­szi­kus hon­fog­la­ló sí­rok­ból jött az öt­let, hogy az em­be­ri ma­rad­vá­nyok mel­lett fog­lal­koz­zunk a lólele­tanyag­gal is. A hon­fog­la­lás ko­rá­ról írott em­lé­ke­ink nin­cse­nek, ant­ro­po­ló­gi­ai, zo­o­ló­gi­ai in­for­má­ci­ók, il­let­ve nyu­ga­ti for­rá­sok áll­nak ren­del­ke­zés­re, ame­lyek a ma­gya­rok lo­va­it pó­ni­sze­rű, tarpán­sz­erű kis ál­la­tok­nak ír­ják le. Kí­ván­csi­ak vol­tunk, mi­lyen ma élő lo­vak­kal van­nak kö­ze­li ge­ne­ti­kai ro­kon­ság­ban ele­ink lo­vai. Azt ta­lál­tuk, hogy nem pó­nik­ról van szó, ha­nem az Üz­be­gisz­tán­ban ma is élő ló­faj­tá­val ro­ko­nok, kö­rül­be­lül 130 cm mar­ma­gas­sá­gú, na­gyon szép ál­la­tok, ame­lyek az adott kor­ban – mai au­tó­ha­son­lat­tal él­ve – BMW vagy Fer­ra­ri tí­pus­nak fe­lel­tek meg. Ké­pe­sek na­pon­ta akár 130 ki­lo­mé­tert ga­lop­poz­ni a spe­ci­á­lis ne­me­sí­tés­nek köszön­hetően. Most van nyom­dá­ban a cikk. A lo­vas mun­kánk kap­csán egyéb­ként ép­pen egy pá­lyá­za­ton dol­go­zom, amely egy a ma­gyar te­nyész­té­sű an­gol te­li­vér lo­vak fi­zi­kai ké­pes­sé­ge­it be­fo­lyá­so­ló ge­ne­ti­kai té­nye­zők meg­ha­tá­ro­zá­sa len­ne.

„Gé­nem, gé­nem, mondd meg nékem…”

– A ré­gé­sze­ti ge­ne­ti­ka mel­lett azon­ban van egy má­sik ku­ta­tá­si pro­fil­juk is.
– A cso­por­tunk alap­ve­tő­en em­be­ri mo­le­ku­lá­ris ge­ne­ti­ká­val fog­lal­ko­zik, így ér­de­kel min­ket töb­bek kö­zött az, hogy a gyak­ran elő­for­duló be­teg­sé­gek­nek mi a ge­ne­ti­kai meg­ha­tá­ro­zó­ja. Er­re a vizs­gá­lat­ra most a fi­a­ta­lok­nál gyak­ran elő­for­duló ge­rinc­fer­dü­lést vá­lasz­tot­tuk. Meg­ál­la­pí­tot­tunk olyan ge­ne­ti­kai va­ri­áns­kom­bi­ná­ci­ó­kat, ame­lyek haj­la­mo­sí­ta­nak en­nek a be­teg­ség­nek a ki­ala­ku­lá­sá­ra.
– Az ilyen ku­ta­tá­sok a köz­vé­le­mény is gyak­ran nagy lel­ke­se­dés­sel fo­gad­ja. Mi az el­sőd­le­ges gya­kor­la­ti hasz­nuk?
– En­nek azért le­het a to­váb­bi­ak­ban gya­kor­la­ti le­he­tő­sé­ge, mert vég­ső so­ron ge­ne­ti­kai ala­pon le­het jö­vőt jó­sol­ni azok­ban a csa­lá­dok­ban, ahol az adott be­teg­ség már elő­for­dul. Meg kell néz­ni a be­teg­sé­get nem hor­do­zó vagy an­nak tü­ne­te­it nem mu­ta­tó gye­re­ke­ket, hogy meg­van-e a haj­la­mo­sí­tó kom­bi­ná­ció. Ameny­­nyi­ben igen, ak­kor meg­fe­le­lő élet­mó­di, táp­lál­ko­zá­si ta­ná­csok­kal a be­teg­ség ki­ala­ku­lá­sa késlel­te­th­ető vagy meg­előz­he­tő. Ez nem mind­egy, hi­szen enélkül a be­teg­sé­gek fo­lyo­má­nya­ként gyak­ran csak mű­té­ti meg­ol­dás­sal le­het se­gí­te­ni.

Rö­gös úton az élet­tu­do­má­nyok fe­lé

– Ré­gé­szet, ál­lat­cson­tok, ge­ne­ti­ka. Min­dig er­re a pá­lyá­ra ké­szült?
– Apám ag­ro­nó­mus volt, én ami­kor a gim­ná­zi­um­ban kitűnőv­el le­érett­sé­giz­tem, ál­lat­or­vos sze­ret­tem vol­na len­ni, de nem vet­tek fel az egye­tem­re, mert apám ka­to­na­tiszt volt a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban. Ez­után egy évig sze­me­tet hord­tam Bu­da­pes­ten, utá­na se­géd­la­bo­ráns­ként dol­goz­tam egy kí­sér­le­ti te­le­pen, amely olaj­jal és föld­gáz­zal fog­lal­ko­zott. Az ak­ko­ri fő­nö­köm azt ja­va­sol­ta, hogy le­gyek ve­gyész­mér­nök, de én ki­tar­tot­tam az el­ha­tá­ro­zá­som mel­lett, hogy or­vos vagy ál­lat­or­vos sze­ret­nék len­ni – élet­tu­do­má­nyok­kal akar­tam fog­lal­koz­ni. A gim­ná­zi­u­mi osztá­lyfőnököm Sze­ged­re ke­rült az or­vos­tu­do­má­nyi egye­tem lek­to­rá­tu­sá­ra, és írt egy le­ve­let, hogy fel­vé­te­liz­zek oda. A si­kert ter­mé­sze­te­sen nem ga­ran­tál­ja, de azt igen, hogy apám­ról nem fog­nak kér­dez­ni. Így vet­tek fel ma­xi­má­lis pont­szám­mal. A tör­té­nel­met pe­dig na­gyon sze­re­tem, gon­dol­kod­tam a ré­gész pá­lyán is.
– Még­is az or­vo­si vo­na­lon ma­radt.
– Igen, ide­ke­rül­tem az SZBK-ba, és min­den­kép­pen olyan te­rü­le­tet sze­ret­tem vol­na vá­lasz­ta­ni, ami­nek kö­ze van az or­vos­tu­do­mány­hoz. Elő­ször emlősse­jt-­genetiká­val akar­tam fog­lal­koz­ni, azu­tán, ami­kor a hu­mán ge­ne­ti­ka el­in­dult a fej­lő­dés út­ján, a mun­ka­tár­sa­im­mal rög­tön el­kezd­tünk érdek­lőd­ni a ge­ne­ti­kai be­teg­sé­gek irán­t. Va­la­ho­gyan tel­je­sen vé­let­le­nül irá­nyult az érdek­lődési te­rü­le­tem a ré­gé­szet fe­lé. Az ak­ko­ri főigaz­gató, Keszt­he­lyi La­jos ve­tet­te fel az em­be­ri po­pu­lá­ció ere­det­vizs­gá­la­tát. OTKA-pályázaton kap­tunk pénzt ar­ra, hogy ki­dol­goz­zuk a DNS-izo­lá­lás mód­sze­rét a ré­gé­sze­ti cson­tok­ból. Ami­kor ez­zel el­ké­szül­tünk, be­ad­tunk egy Szé­che­nyi­-terv pá­lyá­za­tot, mert az in­ter­disz­cip­li­ná­ris tu­do­mány­te­rü­le­tek ku­ta­tá­sa­it tá­mo­gat­ták. Nyer­tünk, és en­nek foly­ta­tá­sa­ként kezd­tük el vizs­gál­ni ezt a te­rü­let, amely­ből négy da­rab PhD-dolgozat és szá­mos köz­le­mény szü­le­tett. Ezek már lo­gi­ka­i­lag is el­ve­ze­tet­tek oda, hogy néz­zük meg a hon­fog­la­lás ko­ri cson­to­kat.
– Hon­nan vet­ték a le­let­anya­go­kat?
– A Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Ré­gé­sze­ti In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­val, Bá­lint Csa­nád­dal rég­óta is­mer­jük egy­mást, fi­a­tal or­vos­ként se­gí­tet­tem ne­ki ása­tá­so­kon. A Ré­gé­sze­ti In­té­zet csont­anya­gát és a fel­hal­mo­zott ré­gé­sze­ti tu­dást hasz­nál­tuk ar­ra, hogy a ku­ta­tá­sa­ink­ban fel­hasz­nált le­let­anyag ré­gé­sze­ti­leg jel­lem­zett le­gyen.

Arany­mo­sás

– El­mé­lyült ku­ta­tá­so­kat foly­tat, még­is ma­rad ide­je a ta­nít­vá­nyok­ra is.
– Na­gyon fon­tos do­log­nak tar­tom in­té­zet­igaz­ga­tó­ként is a ta­ní­tást. A tu­do­má­nyos ki­vá­lasz­tás alap­ja kétlépc­sős. Az egyik az, hogy a ku­ta­tó, aki el­ért va­la­mit az éle­té­ben, az igen­is men­jen el ok­tat­ni. Ugyan­is az egye­te­mi hall­ga­tók kö­zül csak na­gyon ke­ve­sen kö­vet­nek olyan meg­ha­tá­ro­zott élet­pá­lya-mo­dellt, ame­lyről nem le­het őket le­té­rí­te­ni. A hall­ga­tó té­mát ál­ta­lá­ban az ok­ta­tó irá­nyá­ban ér­zett szim­pá­tia vagy an­ti­pá­tia alap­ján vá­laszt. Az ese­tek egy bi­zo­nyos ré­szé­ben en­nek nem is sok kö­ze van az ok­ta­tó tu­do­má­nyos tel­je­sít­mé­nyé­hez. Én a kar­ri­e­re­met az or­vos­tu­do­má­nyi egye­tem mik­ro­bi­o­ló­gi­ai in­té­ze­té­ben kezd­tem, elő­ször de­monst­rá­tor vol­tam, utá­na ok­tat­tam gya­kor­la­to­kon – min­dig ta­ní­tot­tam, il­let­ve min­dig volt ben­nem egy olyan igény, hogy kom­mu­ni­kál­jam azo­kat az ered­mé­nye­ket, ame­lye­ket el­érünk.
– Tö­ret­len a lel­ke­se­dé­se az ok­ta­tás irán­t?
– Ami­ó­ta a Sze­ge­di Bi­o­ló­gi­ai Köz­pont Ge­ne­ti­kai In­té­ze­té­ben dol­go­zom, il­let­ve ami­ó­ta ha­za­jöt­tem az Egye­sült Ál­la­mok­ból, ahol poszt­dok­tor vol­tam, fo­lya­ma­to­san ok­ta­tok – rész­ben az or­vos­ka­ron, rész­ben a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi ka­ron, és – saj­ná­la­tos mó­don, ahogy öreg­szik az em­ber, egy­re több ter­het rak­nak rá –, rend­sze­re­sen ok­ta­tunk a Deb­re­ce­ni Egye­te­men, ta­ní­tot­tam a Ko­lozs­vá­ri Egye­te­men és a mi ok­ta­tó­mun­kánk kö­vet­kez­mé­nye, hogy a Ko­lozs­vá­ri Egyetem­ről töb­ben ná­lunk vég­zik a PhD-jüket. Meg­győződésem, hogy aki ok­tat, tré­ning­ben tart­ja az agyát. Nem sze­re­tem min­dig ugyan­azt el­mon­da­ni, fo­lya­ma­to­san fris­sí­tem az előadá­saimat az adott té­má­nak meg­fe­le­lő friss a Nature- vagy Sci­ence-­be­li köz­le­mé­nyek alap­ján.
– Ho­gyan lát­ja in­té­zet­ve­ze­tő­ként a ge­ne­ti­ka mos­ta­ni, ma­gyar­or­szá­gi hely­ze­tét?
– Nem sze­re­tek po­li­ti­zál­ni, de az or­szág ál­la­po­ta tük­rö­ző­dik a tu­do­mány­ra ju­tó pénz men­­nyi­sé­gé­ben is. Az aka­dé­mi­ai in­té­zet­há­ló­zat költ­ség­ve­té­se, ami­ó­ta én igaz­ga­tó va­gyok, az az in­téz­mény­há­ló­zat kon­szo­li­dá­ci­ó­ja óta fo­lya­ma­to­san csök­ken, és a tá­mo­ga­tás csök­ke­né­se csak az egyik fak­tor. A má­sik té­nye­ző az egye­te­met érin­ti, a ge­ne­ti­ká­val fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek után­pót­lá­sát. Ré­geb­ben a har­minc mo­le­ku­lá­ris genetiku­sok­ból na­gyon kön­­nyű volt ki­vá­lasz­ta­ni a gyé­mán­to­kat, most már ez az arany­mo­sás pro­ce­dú­rá­ja: két­száz ember­ből meg­ta­lál­ni ugyan­any­­nyit az után­pót­lás­nak, mint ko­ráb­ban har­minc­ból. A fi­a­ta­lok jól lát­ják, hogy az üz­le­ti szfé­rá­ban jó­val ma­ga­sabb a fi­ze­tés, mint a köz­al­kal­ma­zot­ti­ban. Ez­ál­tal a ku­ta­tás ér­té­kei de­val­vá­lód­nak. Az in­té­zet­ve­ze­tő­nek és a sze­ni­or ku­ta­tók­nak az a fel­ada­ta, hogy azt tu­da­to­sít­sák a te­het­sé­ges fi­a­ta­lok­ban, hogy a ku­ta­tó­mun­ká­nak még min­dig van egy elő­nye: az em­ber a hob­bi­ját csi­nál­hat­ja. Le­mon­dás, hi­he­tet­len nagy szak­mai sze­re­tet és tu­do­má­nyos kí­ván­csi­ság kell ah­hoz, hogy valak­iből ku­ta­tó le­gyen. In­té­zet­ve­ze­tő­ként ér­vé­nye­sí­te­ni eze­ket az el­ve­ket ne­héz, de nem re­mény­te­len.
– Jut-e ide­je az SZBK-n kí­vül más­ra?
– Az em­ber ülé­se­ken ül, vizs­gáz­tat, fel­vé­te­liz­tet, sa­ját elő­adá­sán dol­go­zik, pro­jek­tet ír – moz­gás­sze­gény kör­nye­zet­ben. Van egy hét­vé­gi há­zam, alig vá­rom, hogy pén­tek dél­után ki­sza­ba­dul­jak oda, fü­vet-fát vág­ni, fi­zi­kai mun­kát vé­gez­zek. Ez csak ak­kor ma­rad ki, ha rossz idő van, vagy ha jön­nek az uno­kák.
– Mi az, amit a mun­ká­ján túl fon­tos­nak érez az éle­té­ben?
– Ná­lam na­gyon fon­tos a csa­lád. A nor­má­lis ku­ta­tó­mun­ká­hoz kell a meg­fe­le­lő, biz­tos csa­lá­di hát­tér. Azon­kí­vül lé­nye­ges a kö­zeg, ahol az em­ber dol­go­zik. Ez nem azt je­len­ti, hogy meg kell csó­kol­ni a mun­ka­tár­sa­kat min­den reg­gel, de úgy ér­zem, hogy si­ke­rült egy olyan al­ko­tói kö­zös­sé­get lét­re­hoz­nunk, amely ba­rá­ti mó­don, ös­­sze­tar­tó­an dol­go­zik min­den­ki, fél­té­keny­ség nél­kül.

Arany Mi­hály