Ha jók is vagyunk
Rossznak hisszük magunk
Lelkünk alól elillant lovunk
Felnőtt fák erdejében szél busong
A boldogság felé vezető úton
Csak nehezen kivehető a nyom
Szívünk kertjében magasra kap a gyom
Éles kaszán csorbult riadalom…
De van remény, mert az ember
Ébredni Napfény nélkül is képes
S nem bolond az, aki a szeretet asztalán
Lelkendező kenyeréből adni sosem elég éhes…
Szeged, 2009. szept. 7.