Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ré­szeg én (XXVII)

„Ki­me­rült utas, esem édes ágy­ba,
Min­den ta­gom es­di a pi­he­nőt;”
Nem nyug­ha­tom so­ha e sze­líd vágy­ban,
Még fe­jem­ben ér­zem a bor fel­hőt;
A sö­tét­ben reb­ben egyet pil­lám,
Fel­rém­lik ked­ve­sem ál­ló ar­ca
Sze­mem előtt fényes­b, mint egy vil­lám:
For­gó szo­bám egyet­len fix pont­ja.
Re­ti­nám­ra vé­sem éles ké­pét,
Mi­e­lőtt el­vész a for­gó ho­mály­ba.
Hisz hin­ni aka­rom va­lós lé­tét,
E nél­kül nem me­rül­he­tek álom­ba.
Ré­sze­gen is mind vá­gyom sze­rel­mét,
Is­te­nem, hadd nyer­hes­sem el ke­gyét!

2008. de­cem­ber 17.