SZTE MK 2018 november

2018. november 28.

Képzés ideje: 2018. december 7-8. Jelentkezési határidő a létszámtól függően a képzés kezdetéig!

2018. november 22.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán 2018. november 21-én tartották meg az őszi Tudományos Diákköri Konferenciát.

2018. november 19.

Az elismerést Professzor Úr a Szegedi Tudományegyetem Napján vehette át, mely 2002 óta minden év november 11-én kerül megrendezésre.

2018. november 19.

Az elmúlt néhány évben az SZTE Mérnöki Kar egyre nagyobb hangsúlyt helyez a határon átnyúló, Közép-Kelet-Európa országai felé nyitást jelentő kapcsolatokra, melynek egyik eredményeként a CEEPUS Days került megrendezésre Karunkon.

2018. november 19.

2018. novemebr 16-án Kari ÚNKP nyertes hallgatók előadásai voltak megteinthetők az MTA SZAB Székházában.

2018. november 19.

Az SZTE Mérnöki Karon élelmiszertechnológia, élelmiszertudomány és környezet- biotechnológia, műszaki illetve ökonómiai szekciókban mutathatják be a hallgatók tudományos munkájukat, és eredményeiket.

2018. október 29.

Helyszín: SZTE MK, D- épület, Lépcső Galéria

A kiállítás november 30-ig megtekinthető!

2018. október 12.

Az ABB Kft., az innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban tanuló 5 fő főiskolai/egyetemi női hallgató számára. A regisztráció időtartama: 2018. novemer 30-ig meghosszabbítva!