Gyógyszerésznek vagy kutatónak vallja magát?

Olyan gyógyszerésznek, aki kutat. Gyógyszerészi diplomával nem csak patikában lehet dolgozni, hanem sok más területen is el lehet helyezkedni. Én végzés után egyetemi oktatóként és kutatóként helyezkedtem el és egész pályámon itt dolgoztam.

50 év nagyon hosszú idő egy ember életében. Ön ennyi időt töltött el a pályán.

Bár fél évszázad hosszú idő, olyan gyorsan elröpült, hogy alig hiszem el. A kezdet mindenesetre nagyon nehéz volt, mert nem voltak lehetőségek. A szakirodalomban keresni nagyon nehéz volt, csak nyomtatott lapok voltak, és azoknak is csak egy része volt elérhető számunkra. Ezek főleg német folyóiratok voltak, angol lap csak néhány akadt, mi például a Die Pharmazie és a Pharmazeutische Industrie folyóiratokba írtuk cikkeink nagy részét. Angol lap csak néhány akadt. A Szerves Kémiai Intézet és a Biológiai Kutatóközpont könyvtárában irodalmaztunk sokat, de elég keserves volt ez a munka. Ilyen szempontból nehéz volt kezdő kutatónak lenni. Ezen kívül az infrastrukturális körülmények, a műszerezettség is elmaradt a kívánatostól. Az ember látta, hogy mi a nemzetközi tendencia, mit kellene csinálni, de nem volt mivel.

Ilyen szempontból mikor kezdődött változás? Az elmúlt néhány évtized Gyógyszertechnológiai Intézete ugyanis mind műszerezettségében, mind teljesítményében nemzetközi színvonalú.

Az 1990-es években, amikor már viszonylag könnyen el lehetett jutni külföldi konferenciákra. Én Barcelonában voltam először. Ebben az időben a cégek is kezdtek felfedezni bennünket. Nem csak a gyógyszergyárak, köztük a magyar gyárak, hanem külföldi segédanyag- és berendezésgyártók is. Lehetett tőlük támogatást kérni, kooperálni, nagyon sok mindent így tudtunk beszerezni. A 2000-es évek elején kezdett tért hódítani az internet a szakirodalmazásban, ami hatalmas lendületet adott. Én magam is meglepődtem, amikor nemrég az önéletrajzom frissítésénél észleltem, milyen sokan idézik a cikkeimet. A tudományos publikálás internetre való áthelyeződés előtt sokkal kevesebben olvasták a cikkeinket. Természetesen olvastak a magyarok, meg az ismerős külföldi kollégák, németek, és a környező országok kutatói. Ma teljesen más a helyzet, az internet ilyen szempontból csodát művelt.

Az ön életrajzát megnézve megállapítható, hogy életművének a citációkban és impakt faktorokban kifejezhető hatás nagyon nagy. egy egyetemi oktató esetén a tanítványokra kifejtett hatás mértéke ugyanilyen fontos.

Azt gondolom, hogy én mindig jóban voltam a hallgatókkal. Nem voltam tekintélyelvű oktató, jó viszonyban voltam a hallgatókkal, de nem kellett különösebben erélyesnek lennem ahhoz, hogy kivívjam a tekintélyt – ez valahogy magától jött. Törekedtem arra, hogy az oktatásban is kövessük a nemzetközi irányzatokat és színvonalat. Úgy éreztem, hogy az üzemi szemléletet be kell vinni az oktatásba, különösen ami az általam művelt területet, a tablettázást majd az egyéb szilárd gyógyszerformák kutatását illeti. Akkor kezdtük el felműszerezni a gépeket. Sose felejtem el, hogy volt egy negyedéves évfolyam, akik az egyik budapesti gyógyszergyárba mentek szakmai kirándulásra, s miután visszajöttek, lelkendezve számoltak be arról, hogy nekik a Chinoinban el akarták magyarázni, mi az, hogy erőgörbe, amire ők elmondhatták, hogy ők Szegeden, a gyakorlaton erről már tanultak, sőt, méréseket is végeztek. Úgy éreztem, hogy ez egy elismerés volt. Ugyanakkor nem volt egyszerű modern és gyakorlatorientált oktatást kialakítani, mert ez ellenkezett a korábbi gyakorlattal, másrészt anyagi akadálya is volt mindennek.

Az elmúlt néhány évtized fejlődése alapján hogy látja, a gyógyszertechnológia oktatása milyen irányba tart?

A mindenkori trendeket, a legújabb fejlesztéseket nyomon kell követni és oktatni kell. Ilyen szempontból jó irányba megy az Intézet. Viszont van, ahol ennek határt kell szabni, mert a gyógyszerészképzés keretein belül nincs lehetőség nagyon elmélyülni egy-egy részterületben.

Az egyre nagyobb számban forgalomba kerülő biológiai gyógyszerek jelentenek új kihívást a gyógyszertechnológiának, vagy ezekre alkalmazható az a tudás, amellyel a gyógyszerformákkal kapcsolatban már rendelkezünk?

Ezek mindenképpen kihívást jelentenek a kutatóknak, mert másképp kell velük bánni. A biológiai gyógyszerek gyártása speciális tudást igényel, és ennek része a gyógyszerformák fejlesztése is. Ezek igen drága gyógyszerek. A jelenleg a gyógyszerkincs zömét kitevő konvencionális gyógyszerek ugyanakkor nem fognak visszaszorulni, mert bizonyos betegségekre ezek tökéletesek, és a betegek egy része számára ezek a reálisan hozzáférhetőek. A biológiai gyógyszerek nagyon drágák, ezekre nem mindenkinek lesz pénze. Azonban vannak betegségek (pl. daganatos megbetegedések), amelyekben nagy szükség van ezekre, ezért társadalmi szinten a hozzáférés biztosítása nagy kihívás.

A biológiai gyógyszerek mellett meg kell említeni egy másik terápiás igényt, az egyéni gyógyszeradagolást. Ebben nagy segítséget nyújt a nyomtatásos technológia, ami a gyógyszertechnológiába is bevonult. Ezzel a technológiával egyénre szabottan lehet a megfelelő gyógyszerformát elkészíteni. Az elmúlt évben az FDA engedélyezte egy 3D-nyomtatással készült tabletta forgalmazását

Az informatikai fejlődés felhasználásával mikrochipeket tartalmazó tablettát is lehet készíteni, aminek a bevétele után nyomon követhető a hatóanyag felszabadulása, tehát ellenőrizhető, hogy a beteg tényleg bevette a gyógyszert. Az idén az FDA engedélyezte egy ilyen tabletta forgalmazását is.

Ma már ez nem elérhetetlen a hazai gyógyszertechnológusok számára sem. Vannak ilyen irányú törekvések. Persze, a feladat nem egyszerű, de –mint a példa is mutatja - egyáltalán nem futurisztikus.

Visszatekintve mik voltak a legemlékezetesebb események kutatói-oktatói pályáján?

Kutatóként nagy siker volt Kedvessy György Professzor Úr elismerését kivívni. Ez nem volt gyakori esemény. Ő mindenkivel gyanakvó volt kezdetben. Tesztelte a kollégáit: mindenkinek feladatokat adott – volt olyan is, hogy ugyanazt a feladatot két embernek is kiadta - , és amikor meggyőződött arról, hogy bízni lehet valakiben, akkor nagyon jól együtt lehetett dolgozni vele. Engem nem fogadott tárt karokkal az elején. 1969 szeptemberében kaptam szerződést a Gyógyszertechnológiai Intézetben, de én akkor a terhespatológián feküdtem. Úgyhogy mindjárt szülési szabadsággal kezdtem az intézeti ténykedésemet, ami nem tűnt egy jó húzásnak. Ez a helyzet egyébként azért alakult ki, mert annyira elhúzódott a felvételemmel kapcsolatos döntés, hogy mire megkaptam az értesítést, hogy felvettek, már nem kezdhettem el a munkát. Mindenesetre a visszatérésem után lassan sikerült kivívnom Professzor Úr elismerését, olyannyira, hogy volt egy külföldi kandidátusjelölt, akinek a témavezetését gyakorlatilag rám bízta. Ezt követően a beszerzésekkel kapcsolatos legtöbb kérésemet támogatta, az anyagi körülményeknek megfelelően.

Oktatóként már kezdetektől fogva sikeresnek éreztem magam, szerettem gyakorlatot tartani. Szerencsés voltam, mert nagyon sokat tanulhattam kollégáimtól Selmeczi Bélától, Keresztes Annától. A hallgatók is kedveltek, első perctől elfogadtak.

Doktori témavezetőként mennyire érzi magát sikeresnek?

Amíg Kedvessy Professzor Úr volt az intézetvezető, minden doktorandusznak ő volt a konzulense. A referálásokon rendszeresen feljegyzéseket készített, mindig, mindenkinek a munkájával kapcsolatban naprakész volt. Amikor ő nyugdíjba vonult, az utóda, Selmeczi Béla Professzor Úr a szenior kutatókra bízta a témavezetést. Általában nagyon gyorsan összehangolódtam a doktoranduszaimmal, és mindegyikük sikeresen megvédte a disszertációját.

Nem lehet könnyű neveket kiemelni egy hosszú névsorból, de vannak-e olyan volt doktoranduszai, akikre ma is különösen jó emlékkel gondol?

Az egyik ilyen volt diákom Gyurkó Erika, aki fantasztikusan értelmes, munkájában gyors hallgató volt. Több, nagyon sikeres, az iparból érkező doktoranduszom volt, például Bern Zoltán, aki jelenleg az Egis termelési igazgatója, főtechnológusa. De említhetném Bajdik Jánost is, aki a Meditopnál gyógyszertechnológiai laborvezető, vagy Jójárt Imrét, aki az Alkaloidában a szilárd gyógyszerformákat gyártó üzemet vezeti. Több külföldi hallgatóm is volt, például a ghánai Samuel NII-Bortier Gaizer, aki egy ottani gyógyszergyár üzemvezetője lett, vagy Elnazeer Ibrahim Mohamed Hamedelniel, aki Szudánban a kartumi egyetem dékánja lett.

Sok pályakép villant fel hirtelen, de az Ön pályafutása sem volt nyílegyenes az életrajz alapján. Gyógyszerész létére a szegedi gumigyárban kezdte karrierjét.

Amikor végeztem, hiába voltam népköztársasági ösztöndíjas, Szegeden nem kaptam állást. Ismerősök segítettek elhelyezkedni a gumigyárban vegyészi állásban. Ez körülbelül másfél évig tartott.

Érdekes, hogy ezt követően, már gyógyszerészkari munkatársként is részt vett gumiipari továbbképzéseken…

Az volt a tervem, hogy ha nem sikerül bekerülni a Gyógyszerészkarra, elvégzem a gumiipari szakmérnöki képzést, és maradok azon a pályán. Mindenesetre nem volt könnyű és veszélytelen munka. Akkoriban a munkavédelem és a környezetvédelem nagyon alacsony szintű volt, a gumigyár nem volt egy egészséges munkahely. Ennek ellenére bele tudtam rázódni, bár a kollégák először féltettek, nem bíztak benne, hogy nőként helyt tudok állni. Gyógyszerészi feladatokat is betöltöttem ott: a kollégáim hozták a recepteket és az EKG-leleteiket is, hogy tanácsot kérjenek. Utólag rájöttem, nagyon sok hasonlóság van a gyógyszertechnológia és a gumigyártás között. Szellemileg nem volt nehéz a munka, de azt meg kellett szokni, hogy piszok van, hogy száll a gumipor, és hogy a villástargoncák folyamatosan veszélyeztetik az embert az üzem területén.

A Gyógyszertechnológiai Intézeten belül mennyire volt egyenes a pályája? Kezdettől fogva szilárd gyógyszerformákkal foglalkozik?

A történet a kenőcsökkel kezdődött, de a kenőcsök alapanyagai között is vannak kristályok. Először ezekkel kerültem nagyon szoros kapcsolatba, részt vettem az Ásványtani Intézetben és a Műszaki Egyetemen is ilyen vonatkozású továbbképzéseken. Kedvessy professzort mindig is nagyon izgatta a szerkezetkutatás, hogy a kenőcskészítés során hogyan alakul a termék szerkezete, és engem is felvillanyozott ez a kérdés. Először a polarizációs mikroszkóppal végeztem vizsgálatokat, majd német szakirodalmak alapján váltottunk elektronmikroszkópra. Egyre több szakirodalmat szereztem be és kapcsolatba léptem olyan szakemberekkel, akik ilyen témában dolgoztak, kutattak, például a Vas- és Fémipari Kutatóintézetben. A kenőcsökben található kristályok vizsgálatáról váltottam a szilárd gyógyszerformákra. Akkoriban jelent meg amerikai kutatóktól egy alapvető jelentőségű cikk tabletták eletronmikroszkópos vizsgálatáról. Ez az akkori és a korábbi tanszékvezetőt is nagyon érdekelte, de én mélyültem el igazán a témában, s honosítottam meg ezt a kutatási irányt az Intézetben.

Nagyon sok külföldi együttműködő partnere van.

Igen, a Hallei Egyetemmel kialakított német kapcsolat a régebbi, de az akkori jugoszláviai Ljubljanai Egyetemmel meglévő kooperációm is már több évtizedes. Ezen kívül több, hosszabb-rövidebb ideig tartó nemzetközi együttműködésben is részt vettem, de ezek egy idő után elhaltak. Főleg azért, mert nem volt annyi emberem, akik a kiutazásokkal fenn tudták volna tartani ezeket a kooperációkat. Az utóbbi időben ehhez túlságosan lecsökkent a kutatócsoportunk létszáma.

Mennyire jellemző, hogy az ember a kollégái, együttműködő partnerei között lel barátokra?

A ljubljanai Stane Srčič professzorral nagyon jó barátságba kerültünk. Tavaly például az ő meghívására töltöttünk pár napot Szlovéniában. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem is gyógyszerész, aki szintén az egyetemen kezdte a pályáját, kitűnően beszél németül és angolul, ezért nekem nem jelentett problémát a külföldi vendégek fogadása. Az eredetileg hallei, majd Düsseldorfba került Kleinebudde professzorral is nagyon baráti a kapcsolatom. Szakmából fakadó a barátságom a Paviai Egyetemen dolgozó Carla Caramellával, aki barátként üdvözölt egy nemrég Szegeden rendezett nemzetközi konferencián. Ezen kívül számos volt kooperáló partneremmel vagyok levelezésben, de a legszorosabb barátságban a szlovén professzorral vagyunk.

A családjában a férjén kívül van még gyógyszerész? Követte önöket valaki ebben a hivatásban?

Egyik gyermekem sem lett gyógyszerész. A fiam villamosmérnök, jelenleg egy külföldi tulajdonú Kft. ügyvezető igazgatója, a lányom zenész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hegedűművésze. A lányom művészlélek, a fiam mindig is reál beállítottságú volt, a matematika és a fizika volt a kedvence, mert azokat szerinte nem kell tanulni…

Ha ajánlania kellene, tudná-e jó szívvel ajánlani másnak a gyógyszerészi hivatást, és ezen belül a kutatói pályát? Ki az, aki igazán alkalmas ezekre? Milyen készségekre van szükség?

Az empátia és a türelem nagyon fontos, mert ezek nélkül nem lehet emberekkel dolgozni, de nagyon fontos a kémia és a fizikai-kémia iránti affinitás, mert ennek hiányában a gyógyszerész szakot szinte lehetetlen elvégezni.

Kiből lesz jó kutató?

A jó képzelőerő alapfeltétel, kell, hogy inspirálja az éppen aktuálisan végzett munka. A kezdeményezőkészség nagyon fontos, mert a feladatokat precízen végrehajtó szakember lehet kiváló kutató, de kezdeményezőkészség, bátorság nélkül kiváló kutató soha. Fontos, hogy beszéljen idegen nyelveket. Sajnos, a mi generációnk ebből a szempontból hátrányban van, mert nem úgy és nem azokat a nyelveket tanították, amire most szükség van. A mostani fiataloknak könnyebb. Alapvető. hogy beszéljenek angolul, de emellé jól jön egy második idegen nyelv is.

Van-e olyan ars poetica, amely egy hosszú kutatói pálya során megfogalmazódik az emberben?

Amikor a 75. születésnapomat ünnepelte az Intézet, eszembe jutott, hogy az egyetemi ballagáson a tarisznyánkban volt egy recept, ami így szólt: Recipe: pontosság, becsületesség, lelkiismeretesség, emberszeretet – ana quantum satis. Az életben, a hivatásban és a magánéletben is a pontosság és a becsületesség nagyon fontos. Csak úgy érdemes bármit csinálni, ha ezt nem felejtjük el. Fontos a siker, a karrier, de csak úgy haladjak előre, hogy ne tapossak el másokat.

Csupor Dezső