"Ments velünk életet” - újraélesztési rekordkísérlet

Rekordkísérletre készülnek a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZTE SZAKK) Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály (SBO) dolgozói, 2023. október 16-án, az Újraélesztés Nemzetközi Világnapján – céljuk 10 ezer szegedi általános és középiskolás diáknak megtanítani az újraélesztés technikáját.

A Szegedi Tudományegyetem

 

tisztelettel meghívja Önt a

 

„Ments velünk életet” elnevezésű napra.

 

Időpontja: 2023. október 16. (hétfő) 11 óra.

Helyszíne: Pick Aréna

(Szeged, Felső Tisza-Part 35.)


– Magyarországon évente 27.000 esetben következik be hirtelen szívhalál, ami azt jelenti, hogy körülbelül 70-en halnak meg naponta keringésleállásban. A magas halálozás mögött még mindig az állhat, hogy a legtöbben nem kapnak időben segítséget, márpedig az újraélesztést meg kell kezdeni 3-5 percen belül, hogy a mentők megérkezéséig a keringés fenntartható legyen. Minden, újraélesztés nélkül eltelt perccel, 10 százalékkal csökken az esélye az életben maradásnak, mivel 3-5 perc után elkezdődik az agy károsodásának folyamata. Az újraélesztést megkezdeni és esetleg közben kisebb hibákat ejteni még mindig jobb, mint semmit sem cselekedni. Ezek alapján kijelenthető, hogy a laikusok a mentési lánc kulcsszereplői. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztálya az egyetem hármas misszióján túl, avagy az oktatáson, kutatáson és a gyógyításon felül, kiemelten fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és szemléletformálást. Ez adta az apropóját a projektnek, amely segítségével mintegy 10 ezer szegedi általános és középiskolásnak szeretnénk megtanítani az újraélesztés technikáját a „Ments velünk egy életet” nevű rendezvényünkön, 2023. október 16-án, a Pick Arénában – hangsúlyozta Buresch Györgyi, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály diplomás ápolója.


Kiemelte: a laikus segélynyújtás mennyiségi, de főleg minőségi mutatóinak javításában a megfelelő oktatás elengedhetetlen szerepet játszik.


– A BLS, azaz az alapszintű újraélesztés elterjedését az segíti, ha minél több embernek lehetőleg egyszerűen, gyorsan és minél kevesebbet oktatunk. A BLS-irányelvek egyszerűsítése és a csak mellkasi kompressziókat oktató, gyors és egyszerű oktatási modellek a BLS elterjedését nagyban segítették. A projekt célja tehát nem más, mint minél több gyermeknek, felnőttnek megtanítani az alapszintű újraélesztés legfontosabb lépéseit, egy újabb rekord felállításának keretében, az Újraélesztés Nemzetközi Világnapján. A rekordkísérlet kettő turnusban zajlik majd, az általános iskolások, a gimnazisták és a szakközépiskolások egymást váltva sajátíthatják el az újraélesztés technikáját. A laikusok oktatását az SZTE SZAKK Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály dolgozói mellett, az Országos Mentőszolgálat szombathelyi, valamint a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet szakdolgozói vállalták magukra. Az oktatás összesen 300 darab oktatófantomon történik majd – osztotta meg a főszervező.


A jó minőségű mellkasi kompressziók kivitelezése nem bonyolult, és számos tanulmány igazolta, hogy az ehhez szükséges pszichomotoros készség nagyon rövid idő alatt elsajátítható.


– A motiváció és a készség mellett, a krízishelyzetben való helytállás és döntéshozatal képessége is fontos eleme a hatékony, laikusok által történő segélynyújtásnak. Az újraélesztés egyszerű pszichomotoros készségei már iskoláskorban hatékonyan elsajátíthatók. Éppen ezért a gyermekek fejlődésének részévé kell tenni ezt a készséget, rendszeresen ismétlődő képzésekkel. Minél hamarabb, minél fiatalabb korban kell elkezdeni tanítani az újraélesztés lépéseit. Ezzel egy olyan generáció nőhet fel, amelynek tagjai nemcsak az okostelefonokat használják magától értetődő könnyedséggel, de a krízishelyzetekben is könnyebben reagálnak megfelelően, és embertársaik felé is magától értetődőbb módon nyújtanak majd segítő kezet – emelte ki Buresch Györgyi.


Az esemény a Richter Gedeon Nyrt. és a Goodwill Pharma Kft. anyagi támogatásával jön létre, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályának dolgozói jóvoltából, az SZTE SZAKK Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztálya „Mentés a jövőért” Alapítvány közreműködésével.


A Richter Gedeon Nyrt. által biztosított támogatásnak köszönhetően, innentől kezdve az SZTE SZAKK SBO-ja rendelkezik a második legtöbb oktató fantommal – 100 darab – melynek köszönhetően az oktatás immár folyamatos lehet. Felelős vállalatként a Richter kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az egészségmegőrzés mellett az újraélesztési technikák elsajátításának fontosságára is felhívja a felnőtt lakosság és a fiatalabb korosztály figyelmét, hiszen kritikus helyzetben ez életmentő jelentőségű lehet.


Program:

09:30-11:00 Az újraélesztési technikát elsajátítják a tankerület iskoláinak diákjai (négy gimnázium, 3000 fő).


11:00 Megnyitó


Köszöntőt mond:

  • Kondé Lajos, a Fogadalmi templom plébánosa, a Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöke,
  • Dr. Pető Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály vezetője és
  • Dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma tulajdonosa.

11:30-13:00 Az újraélesztési technikát elsajátítják a szakképzési centrum diákjai és az általános iskolák diákjai (4900 fő).


16:00 A rendezvény megnyitja kapuit a szülők, a szegediek és a különböző cégek munkatársai előtt.

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *