Perspektivák (fotó: Bobkó Anna)

Nemzetközi fogorvostudományi konferencia az SZTE-n

Május 5-7. között Szegeden rendezték meg a Perspektívák a Paro-Implantológiában és a Komprehenzív Fogászatban konferenciát és a Magyar Fogorvosok Egyesületének Vándorgyűlését. A kongresszuson a fogászati szakma világhírű külföldi előadói és elismert magyar szakemberek mutatták be legújabb kutatási eredményeiket.

A rendezvény egyedülálló lehetőséget teremtett a tudományos diszkusszióra és tapasztalatcserére elismert nemzetközi előadók és hazai szakemberek részvételével. A konferencia előtti napon hands-on kurzusok és szimpóziumok biztosították az érdeklődők számára az elméleti és gyakorlati tudásuk gyarapodását. A fogorvosok mellett legközelebbi munkatársaik, az asszisztensek és dentálhigiénikusok is lehetőséget kaptak tudásuk elmélyítésére.


Magyarország legnagyobb fogászati konferenciája


Magyarország legnagyobb fogászkonferenciájára mintegy 550 résztvevő regisztrált, a hazai szakemberek mellett – többek között – Ausztriából, Angliából, Amerikából és Svájcból is érkeztek vendégek- tudtuk meg Prof. Dr. Nagy Katalintól, az SZTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettesétől. Prof. Dr. Nagy Katalin, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke elmondta: a több, mint 500 résztvevő igen jelentős szám a fogász szakmát tekintve. Az idei találkozó különlegessége, hogy a Magyar Fogorvosok Egyesületének Vándorgyűlését is Szegeden rendezték, így a kongresszuson a szakma legkiválóbb külföldi képviselői mellett a magyar szakemberek is bemutathatták tudományos eredményeiket.


A rektorhelyettes hozzátette: Magyarországon magas színvonalú fogorvos-képzés zajlik, amely bármely ország képzésével vetekedhet. A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán évente körülbelül 40 magyar és 15-20 angol nyelvű képzésben részt vevő fogorvos végez. A magyar szakemberek külföldön is nagyon keresettek, de arra törekszünk, hogy a végzettek Magyarországon találjanak munkahelyet – fogalmazott.


Együttműködés Magyarország és a Dél-afrikai Köztársaság között


Johann Marx (fotó: Bobkó Anna)Második alkalommal járt Szegeden Johann Marx, a Dél-afrikai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. - A magyar fogorvosképzés és a magyar fogorvosok kiváló hírnévnek örvendenek világszerte – fogalmazott a diplomata. Hozzátette: a nagykövetség célja, hogy a magyar és a dél-afrikai felsőoktatási intézmények közötti együttműködéseket elősegítse, jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a két ország közötti csereprogramok kapcsán. Johann Marx hangsúlyozta a magyar és a dél-afrikai intézmények között sikeres együttműködést jól mutatja, hogy a kongresszusra előadóként felkért Howard Gluckman is a Dél-afrikai Köztársaságból érkezett.


Világhírű előadók és kiállító cégek


A konferencia során közel 50, a fogászati szakma valamely területéhez kapcsolódó cég várta az érdeklődőket, így például a Braun, az Alpha-Implant Kft., a Blend-a-med, a Dental Plus Kft., a Biohorizons Gmbh, az Orthosera Dental Kft., a Fejér-Fog Kft. és a TitánDent Kft.


A konferencián olyan világhírű külföldi szakemberek tartottak előadást, mint Howard Gluckman (Dél-Afrikai Köztársaság), Georg-Hubertus Nentwig (Németország), Niklaus P. Lang (Svájc), Norbert Cionca (Svájc), Anton Sculean (Svájc), Jean-Louis Giovannoli (Franciaország), Phoebus Madianos (Görögország) és Stefan Renvert (Svédország).


A rendezvény résztvevőit Prof. Dr. Kemény Lajos, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese és Dr. Laczkóné Dr. Turzó Kinga, az SZTE Fogorvostudományi Kar dékánja is köszöntötte.


Fogorvos_konferencia_2016.05.06.TIK

Galéria (fotó: Bobkó Anna)


Körmöczi pályadíj: a fiatal kutatók elismerése


A konferencia megnyitón adták át a Magyar Fogorvosok Egyesületének Körmöczi pályadíjait. Az elismerést 1973-ban alapították, a díjat olyan fiatal kutatók kapják, akik önálló, színvonalas tudományos munkán alapuló közleményt jelentettek meg a Fogorvosi Szemlében. A pályadíj első fokozatát Dr. Fráter Márk, Dr. Forster András, Jantyik Ádám, Dr. Braunitzer Gábor és Dr. Nagy Katalin nyerték Flexibilis és merev üvegszál megerősítésű intraradikuláris csapok törési ellenállásának in vitro összehasonlító vizsgálata című publikációjukért.


Második fokozatú elismerésben részesül Végh Dániel, Bányai Dorottya és Dr. Ujpál Márta szerzőpáros. Munkájuk címe: A diabetes mellitus előfordulási gyakoriságának változása a malignus szájüregi daganatos betegek körében hosszú távú összehasonlító vizsgálat alapján.


Megosztott harmadik fokozatú díjban részesültek: Dr. Szekeres Györgyi, Dr. Würsching Tamás, Dr. Nemes Júlia és Dr. Tóth Zsuzsanna A maxilla front régiójában elhelyezkedő nagy kiterjedésű radikuláris ciszta komplex ellátása munkájukért, valamint Dr. Nagy Zsolt, Dr. Nemes Júlia és Dr. Nyárasdy Ida Lokalizált agresszív paradontitisben szenvedő páciens komplett fogászati ellátása című publikációjukért.


A szegedi fogorvoslás története képekben


A konferencia kísérőprogramjaként Prof. Dr. Sonkodi István portré festményeiből „Közös a múltunk” címmel nyílt kiállítás a TIK Átriumában. A tárlat műtéti naplók, kezelési könyvek, szakkönyvek és a Délmagyarország napilap cikkein keresztül mutatja be a szegedi fog és szájbeteg klinika történetét. A kiállítást régi fogászati kezelőegységek és eszközök színesítik.

 

szte_info_logo_kicsi_60x40– Gajzer Erzsébet

Fotók: Bobkó Anna


A konferencián készült képek (fotó: K-DZs)