Bezár
Dr. Horváth Ferenc jogász Az igazi „Halál 50 órája”. Az ardenneki német offenzíva 75. évfordulója című előadása
Időpont:2020. február 14.17:00 - 18:00
Helyszín:MTA SZAB Székház, 110. előadóterem (Szeged, Somogyi u. 7.)
„A II. Világháború utolsó előtti nagy „végjátéka” volt az 1944. december 16-án nyugati irányba, a belgiumi Ardennek-hegységen keresztül megindult német offenzíva, amely kezdeti sikerei után nagyon rövid idő alatt kifulladt; bár a német csapatokat végül csak 1945. január 18-ra sikerült mindenütt visszaszorítani a támadás előtti kiindulási vonalai mögé. Az akció azonban olyan váratlanul érte az addig folyamatos előretörésben lévő szövetségeseket, hogy egymagában akkora veszteséget okozott a nyugati hadszíntéren harcoló angol-amerikai haderőnek, mint amit a partraszállás óta eltelt addigi 5 hónapban összesen elszenvedtek. A németek által lerohant – főképp amerikai – csapatok bátor és hősies ellenállása megakadályozta a német hadműveleti tervek kibontakozását, s az offenzíva visszavetése már előkészítette a Harmadik Birodalom rövidesen bekövetkező végét.
Az egykori események helyszínén a belga lakosság azóta is fenntartja a szövetségesek hősiességének emlékét. Az események 75. évfordulóján is nagyszabású rendezvényeken elevenítették fel ezt. Mostani előadásom a képes élménybeszámoló mellett kitér az offenzíva egyes katonai kérdéseire is. Szeretettel várok mindenkit, aki kíváncsi a jó példára, hogy hogyan lehet békével fenntartani a háború emlékezetét.”

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek