Bezár
Könyvhét: Beszélgetés a Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című könyvről
Időpont:2019. június 17.18:00 - 19:00
Helyszín:JATE Klub terasz (6720, Dugonics tér 13.)
Pejin Leával, az SZTE szociológia szakos hallgatójával a Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című könyvéről Bene Zoltán író, szerkesztő beszélget. Az SZTE NKI Kulturális Iroda szervezésében Ha most nem ölök meg senkit, akkor soha – mondja tiszta szívvel ez a 21 éves vajdasági lány, aki történetesen a Szegedi Egyetem diákja… Pejin Lea egyik nagy erénye, hogy nem próbál meg koraérett verseket – pardon, leákat – írni. Jól is teszi, mert ilyen mélyen, érzelmesen és színesen csak a húszas éveink elején tudunk alkotni. Nyugati csiga körfűrésszel álmodik – micsoda pompás és hátborzongató cím! Pontosan jellemzi a kényelmetlen dolgokat feszegető, érzelmes, de egyben karcos, gyakran kegyetlen szövegeket, melyek nemcsak a szerelem és a magány regiszterében mozognak, hanem gyakran politikai töltetük is van. Hiába, ha valakinek éppen a mezítlábas Szerbia fekszik az ágyában, az másképpen magyar, és másképpen szerelmes. Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója. A Nyugati csiga körfűrésszel álmodik az első verseskötete. Publikált a Magyar Naplóban, az Irodalmi jelenben, az Előretolt Helyőrség magyarországi és vajdasági mellékletében és a Bárka folyóiratban. Az írás mellett saját dalok szerzésével és versmegzenésítéssel foglalkozik.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek