nyito_start_2019

ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2020


A Szegedi Tudományegyetem START program a középiskolás diákok egyetemi beilleszkedését, és későbbi szakmai fejlődését szolgálja. Az SZTE START program célja, hogy Szegedre vonzza a tehetséges középiskolás diákokat, és őket egyetemi tanulmányaik során tovább támogassa.


 

A program első elemét jelentő “SZTE START ALAP ösztöndíj” közvetlen kedvezményezettjei azon felvételiző diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem alapszakjára, és oda felvételt nyernek a 2020/2021-as tanévre.
Az ösztöndíj összege akár 120 000 Ft.

 

Az SZTE Start program által kínált lehetőségek:

 

  1. Egyéni ösztöndíj (Az elnyert ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – egy összegben folyósítjuk.)
  2. Az ösztöndíjasok egyetemi beilleszkedését segítő mentori rendszer
  3. Az ösztöndíjasok szakmai fejlődését segítő speciális kurzusok
  4. A tanulmányok során további tehetséggondozó ösztöndíjak lehetősége (Talent kiválósági, vállalati ösztöndíjak)

 

Az SZTE START program ösztöndíját pályázat alapján lehet elnyerni.

 

Az SZTE START programot az SZTE Junior Akadémia koordinálja.


SZTE START ALAP ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2020


Kedves Felvételiző!

 

 

Amennyiben úgy érzed, hogy a Szegedi Tudományegyetemen kívánod folytatni tanulmányaidat, akkor PÁLYÁZD MEG AZ ÖSZTÖNDÍJAT!

 

Az SZTE START ösztöndíj a felvételiző diákok tehetségének kibontakoztatását alapozza meg, melyre a tanulmányok során számos egyéb szolgáltatás épül. (Pl.: egyetemi mentori szakmai támogatás, további ösztöndíj lehetőségek, speciális fejlesztő kurzusok, későbbi egyetemi szakkollégiumi lehetőség stb.)

 

Az ösztöndíj összege személyenként minimum 40 000Ft, maximum 120 000Ft.

 

Az elnyert ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – egy összegben folyósítjuk a megadott bankszámlaszámra.

 

Az ösztöndíj odaítélésénél a tanulmányi eredményt vesszük figyelembe.

 

Azok pályázhatnak, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem alapképzéses szakjára, és oda felvételt nyernek a 2020/2021-as tanévre.

 

Az ösztöndíj pályázat benyújtásának módja a Modulo felületén keresztül:

  1. Regisztráció: https://modulo.etr.u-szeged.hu/Modulo2/szte-start/forms/details/1807608
  2. Elektronikus űrlap kitöltése.

Beadási határidő: 2020. július 10. Döntés és kiértesítés: 2020. szeptember 30.


Az SZTE START ösztöndíj Programot az Szegedi Tehetséggondozó Tanács koordinálja.

 

Az SZTE START ösztöndíj programmal kapcsolatos kérdés esetén örömmel válaszolunk ezen az email címen: juniorakademia@rekt.szte.hu.

 

Sikeres pályázást kívánunk!



SZTE START MESTER ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2020

 

 

Kedves Felvételiző!

 

 

Amennyiben úgy érzed, hogy a Szegedi Tudományegyetemen kívánod folytatni tanulmányaidat, akkor PÁLYÁZD MEG AZ ÖSZTÖNDÍJAT!

 

 

Az ösztöndíj összege személyenként minimum 40 000Ft, maximum 120 000Ft.

 

Az elnyert ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – egy összegben folyósítjuk a megadott bankszámlaszámra.

 

Az ösztöndíj odaítélésénél a tanulmányi eredményt vesszük figyelembe.

 

Azok pályázhatnak, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem mester szakjára, és oda felvételt nyernek a 2020/2021-as tanévre.

 

Az ösztöndíj pályázat benyújtásának módja a Modulo felületén keresztül:

  1. Regisztráció: https://modulo.etr.u-szeged.hu/Modulo2/szte-start/forms/details/1807608
  2. Elektronikus űrlap kitöltése.

Beadási határidő: 2020. július 10. Döntés és kiértesítés: 2020. szeptember 30.


Az SZTE START ösztöndíj Programot az Szegedi Tehetséggondozó Tanács koordinálja.

 

Az SZTE START ösztöndíj programmal kapcsolatos kérdés esetén örömmel válaszolunk ezen az email címen: juniorakademia@rekt.szte.hu.

 

Sikeres pályázást kívánunk!


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Tóth EnikőTóth Enikő – ÁOK – orvos

Szeretem Szegedet, nagyon barátságosak az emberek. A TIK-ben jó tanulni, ugyanis a hatalmas babzsákok, a klíma és a jó internet miatt kényelmesen lehet itt eltölteni a hosszú órákat. Szerintem nagyon színvonalas a képzésünk is, és egy versenyképes diplomát fogunk kapni. Élvezzük, hogy gyakorlatias az oktatás.






Erdész ÁdámErdész Ádám – ÁOK – orvos

Szeged egy igazán kellemes és szép város, nagyon jó a társaság. A belvárosban szinte mindenhol ismerősbe botlok. A képzés is nagyon jó, magas színvonalú, szerintem a tanárok is nagyon korrektek. Nagyon sok kulturális lehetőség van a városban és az egyetemen is. Szerintem nem elhanyagolható megemlíteni azt sem, hogy nagyon szépek a lányok is.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *