Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár RSS
A felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumok benyújtásának, új adatok rögzítésének, továbbá egyszeri sorrendmódosítás véghatárideje
Időpont:2021. július 8.23:59 - 23:59

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Balog_AnnaBalog Anna – BTK, magyar

Abban biztos voltam, hogy magyar szakra szeretnék jelentkezni, de sokáig nem tudtam, melyik egyetemre. Eredetileg úgy terveztem, hogy elmegyek az SZTE és az ELTE nyílt napjára. Végül az ELTE-jére el sem mentem, mert mire hazaértem Szegedről, már döntöttem. Annyira megtetszett a környezet, a hangulat, az emberek, hogy rögtön tudtam: nekem ott a helyem. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.


Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.


További hallgatói vélemények >>>