2024. április 18., csütörtök

Jövőre már világszínvonalú eszközökkel készülhetnek a diagnosztikai felvételek a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban

A gyógyítás a betegség természetének, a panaszok okának felderítésével kezdődik, mely ma már elképzelhetetlen a korszerű diagnosztikai eszközök nélkül. A képalkotó technikáknak a diagnosztikán belül is kiemelt szerepük van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában naponta csaknem ezer vizsgálat több tízezer képe készül el. A most lezárult eszközbeszerzési projekt egyik részterülete éppen e terület fejlesztése volt.

A képalkotó diagnosztikai berendezések az elmúlt években rohamosan fejlődtek, egyre pontosabbak, gyorsabbak lettek. A betegeket és az egészségügyi dolgozókat egyre kevesebb káros hatás éri vizsgálat közben, hiszen folyamatosan csökken a sugárterhelés. Ráadásul az új berendezéseknek köszönhetően javultak a költséghatékonysági mutatók is. Az időben elvégzett magas színvonalú vizsgálatok hozzájárulhatnak a gyógyulási idő csökkentéséhez és a gyógyulási esélyek növeléséhez. A projekt során kialakított diagnosztikai és terápiás feltételeknek köszönhetően a klinika a jövőben maximálisan meg tud felelni a régiós központtal szemben támasztott szakmai elvárásoknak.


A következőkben röviden ismertetjük a beszerzett eszközöket és jelentőségüket a diagnosztika területén.


3 Teslás MR berendezés (mágneses rezonanciás képalkotó berendezés)

Ez a gép a hagyományos képalkotó módszerek mellett a legújabbakra is – angiográfia, spektroszkópia, diffúziós képalkotás, traktográfia és funkcionális vizsgálatok – képes. A készülék az agyi képalkotás, az idegsebészeti műtéti tervezés, a korszerű kardiológiai és onkológiai diagnosztika területén javítja majd az ellátást.


256 szeletes CT berendezés

A computer tomográfiás technika ionizáló sugárzást használ a leképezéshez, vagyis a beteg számára sugárterheléssel jár. Az új 256 szeletes CT készülék azonban jelentősen csökkenti ennek kockázatát, mert nagyon gyorsan készíti el a felvételeket. Akár két dobbanás közti idő alatt képes felvételt készíteni a szívről, mely a pontos diagnózis felállításában segít. A készüléket a kardiológia mellett az onkológiában, a sürgősségi ellátásban és a pulmonológiában is használni fogják.


SPECT/CT multimodalitású berendezés (egyfotonemissziós computer tomográfia)

A képalkotó diagnosztika fejlődésének egyik legutóbbi fontos állomása az úgy nevezett hibrid képalkotó berendezések bevezetése volt. A nukleáris medicinai eljárások egyre pontosabb képi információkat szolgáltatnak a molekuláris szintű kóros folyamatok megjelenítésében. A radiológiai képalkotás a biokémiai és a morfológiai eltérések ábrázolásához szolgáltat információt. A hibrid berendezések segítségével egyszerre valósulhat meg a kétféle leképezés, miközben a beteg nem mozog, tehát pontosan ugyanazt a területet lehet kétféleképpen vizsgálni. Az új multimodális SPECT-CT-n még a PET (pozitron emissziós tomográfia) funkció is elérhető lesz. A készülékkel gyakorlatilag minden izotópdiagnosztikai vizsgálat végrehajtható. Emellett lehetségessé válik a funkcionális és a morfológiai eltérések összevetése is. Hazánkban ez lesz az egyetlen multimodális három fejes berendezés.


Ultrahang berendezések

Négy ultrahang készüléket is kapott az intézmény. Az ízületek vizsgálatára alkalmas hordozható ultrahang a Nukleáris Medicina Intézetbe, a hasi, vaszkuláris és kardiológiai diagnózist szolgáló gép a Családorvostani Intézetbe, a harmadik a Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikára került. A negyedik berendezés egy felsőkategóriás készülék, mely nemcsak a magas színvonalú onkológiai diagnosztikát, hanem a kutatást és az oktatást is támogatja.


Szcintillációs detektor és feldolgozó elektronika

A Nukleáris Medicina Intézetben az izotópkezelések során személyre szabott dózistervezést végeznek. A számítások elvégzéséhez egy szcintillációs eszközt is beszereztek, mellyel egy korábbi – több mint 20 éves – műszert cserélnek le.


Sugárvédelmi eszközök

Az izotópos munkahelyek a sugárvédelmi előírások betartásával és megfelelő sugárvédelmi eszközök használatával válnak ugyanolyan biztonságos munkahelyekké, mint bármely másik kórházi egység. Ezért cserélték le a régi – olykor akár több, mint 30 éves – eszközeiket: több wolfram fecskendővédőt, ólomárnyékolt fecskendőszállítót, 1 ólomüveg és egy automata fecskendőtöltőt. Az izotópok aktivitásának mérését korszerű dóziskalibrátorral fogják végezni, a radioizotópos készítményeket pedig egy minden igényt kielégítő sugárárnyékolt lamináris boxban készítik majd el, ahol a sugárvédelem mellett a steril munka körülményei is adottak.


HPLC (folyadék kromatográfiás) berendezés

A beteg szervezetébe juttatott terápiás vagy diagnosztikus radiogyógyszerek előállítása során fontos az egyes komponensek megfelelő aránya, a jelölés során a szabad izotópok szintje, a radiopharmakológiai tisztaság. Ezt egy HPLC minőségellenőrző készülékkel fogják ellenőrizni.


PACS

A képalkotó diagnosztika fejlődésével egyre több a képet és adatot kell kezelni. Ezért fejlesztették az archiváló informatikai rendszer hatékonyságát. A digitalizálást támogató és a távdiagnosztikára lehetőséget teremtő PACS (képtároló- és archiváló) rendszert bővítettek szoftveres, hálózati és tároló kapacitás oldalon.


A projekt azonosítója: TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0044


A projekt neve: Struktúraváltás támogatása a járó- és fekvőbeteg ellátás fejlesztésével a Szegedi

Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban


Az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás összege: 2.594.267.991 Ft


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.