Szegedi Tudományegyetem  Ahol tudás és szándék találkozik

Föld Napja 2009. ápr. 22.


Foldnapja

Központunk 2009-ben is megrendezte a Föld napi rendezvényt.

Ennek keretében „bemelegítésként” április 20-án, a Szeged mellett található Regionális Hulladéklerakó Telepre szerveztünk látogatást, külön kollegáink számára. Itt szakavatott vezető segítségével betekintést nyertünk a „szemétlerakók világába”, megláthattuk, milyen sorsra jut szemetünk.

További programjaink között megtalálható volt a haszontalan termékeket bemutató kiállítás, a már hagyományos kerékpár-és kazántúra, kézműves foglalkozás, sport a parkban. Ezen túlmenőem megrendezésre került az I. SZTE TIK Kerékpár szépségversenyt is, valamint a kollegák számára irodai lomtalanítást is szerveztünk. Központunk látogatói találkozhattak a Védegylet szakembereivel, megismerkedhettek az Egyetemi Lelkészség környezetünk érdekében tett intézkedéseivel, programjaival, s nem utolsó sorban bio büfével is kedveskedtünk a résztvevőknek. A nap során a játékot kedvelő látogatóinkat környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, klímaváltozás kérdéskörében kvízzel vártuk.

A teljes programot itt olvashatja el!

 

 

 

FNAPJA_2009_kerekpA díjazottak környezetbarát ajándékban (fa-és papír toll, újrahasznosított mappa, post-it, fa asztali tolltartó) részesültek.