2020. szeptember 29., kedd

Sajtómegjelenések a 2017. július 10-én kiadott sajtóközlemény alapján


SAJTÓKÖZLEMÉNY-Az egyetemi továbbtanulást támogató programjait fejleszti az SZTE

 

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő négyéves programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem.

Az SZTE és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség konzorciuma „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című (EFOP-3.4.4-16-2017-00015) pályázat megvalósítására összesen 809 811 273 forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A 2021 májusáig tartó projekt célja, hogy növelje az egyetemre felvételiző diákok arányát, elsősorban a hátrányos helyzetű járások középiskolásai között. A projekt során – igazodva a munkaerőpiac igényeihez – kiemelt figyelmet kap a természettudományos, mérnöki és informatikai képzési terület, amellyel az egyetem célja az eddigi beiskolázási programok fejlesztése és a leendő hallgatók körének szélesítése.

 

Az egyetem fejleszteni kívánja a középiskolások felsőoktatásba jutását segítő szolgáltatásait: kihelyezett nyílt napokat, nyári táborokat, felkészítő rendezvényeket szervez, online és nyomtatott kiadványokkal támogatja a diákok és szüleik „pályaorientációs” tájékozódását. Az innovatív kezdeményezés egyik fontos eleme a tehetséggondozás és a tehetségek felkutatása, tanulmányi versenyek, mentorprogramok szervezése. A diákok kutatóműhelyeket, laboratóriumokat, gyárakat, üzemeket meglátogatva ismerkedhetnek meg a tudományos és mérnöki munka részleteivel, így a felvételizők az egyetem kínálta lehetőségek mellett képet kaphatnak jövőbeli életpályájukról.

 

A következő hónapokban honlapok és mobilalkalmazások készülnek bemutatva az egyetem pályaorientációs, oktatási, képzési portfólióját, valamint kutatási eredményit. A fejlesztések célja, hogy azok a diákok is részletesen tájékozódhassanak, akik nem tudnak személyesen részt venni az egyetem beiskolázási rendezvényein, de érdeklődnek az intézmény által nyújtott lehetőségek és szolgáltatások iránt.

 

A középiskolások mellett a programokba bevonásra kerül az általános iskolás korosztályt is, ahol a cél elsősorban az érdeklődés felkeltése a különböző tudományterületek, szakmák iránt - elősegítve ezzel a későbbi középfokú továbbtanulási irány kiválasztását.


A pályázat adatai

A pályázat címe: A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére

Pályázati azonosító: EFOP-3.4.4-16-2017-00015

Projektidőszak: 2017. 06. 01. - 2021. 05. 31.

Fő kedvezményezett: Szegedi Tudományegyetem

Konzorciumi partner: Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség

A támogatás összege: 809 811 273 Ft

A támogatás intenzitása: 100%

 

SAJTÓMEGJELENÉSEK

 

Továbbtanulást támogató program az SZTE-n - Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő négyéves programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség konzorciuma "A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére" című (EFOP-3.4.4-16-2017-00015) pályázat megvalósítására összesen 809 811 273 forint vissza nem térítendő támogatást nyert. [T:12] - promenad.hu (07.10)


Hasonló tartalommal megjelent cikkek:

Az egyetemi továbbtanulást támogató programjait fejleszti az SZTE (07.10) u-szeged.hu

Az egyetemi továbbtanulást támogató programjait fejleszti az SZTE (07.10) szegedma.hu

Uniós program népszerűsíti a továbbtanulást (07.10) szeged.hu

Az egyetemi továbbtanulást támogató programjait fejleszti az SZTE (07.10) radio88.hu

Fejleszti az egyetemi továbbtanulást támogató programjait az SZTE (07.11) hrportal.hu

Fejleszti az egyetemi továbbtanulást támogató programjait az SZTE (07.11) ifipress.hu

Fejleszti az egyetemi továbbtanulást támogató programjait az SZTE (07.11) webradio.hu

Fejleszti az egyetemi továbbtanulást támogató programjait az SZTE (07.11) ujnemzedek.hu

Fejleszti az egyetemi továbbtanulást támogató programjait az SZTE (07.11) mti.hu

Új lehetőségek Szegeden (07.11) sikerado.hu

Új módszerrel toboroz hallgatókat a Szegedi Tudományegyetem (07.11) eduline.hu

Mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő programot indított a Szegedi Tudományegyetem (07.11) vorosmartyradio.hu

Népszerűsítő programot indított a Szegedi Tudományegyetem (07.11-09:46 (hossza: 16 mp)) InfoRádió DOC MP3

Népszerűsítik a Szegedi Egyetemet MTV (07.12-13:24 (hossza: 4 perc) DOC AVI)

Százmilliókat kapott az egyetem diáktoborzásra (5. oldal) Délmagyarország DOC PDF]

Százmilliókat kapott az egyetem diáktoborzásra (07.13) delmagyar.hu