2024. április 18., csütörtök

Projekt hírei

1 [2] 
2018. december 04.

A Szegedi Tudományegyetem hetedik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen 50 határon túli és magyar középiskolás csapat méri össze tudását kémia, biológia, fizika tantárgyból. A december 6-án kezdődő versenyen a szegedi egyetem egykori rektorának életéről és munkásságáról is kérdezik majd a diákokat.

2018. december 03.

Tíz magyarországi középiskolából 12 kutatócsoport pályázott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címre. A nyerteseket november 30-án hirdették ki - 150-200 ezer forint támogatást kapnak.

2018. november 30.

Közel 200 tehetséges hallgató vehette át az egyetemi tanulmányok kezdését támogató SZTE Start ösztöndíjat az intézmény nyílt napján. A továbbtanulás előtt álló diákokat képzési kiállítás, kari tájékoztató előadások és pályaorientációs teszt várta.

2018. november 30.

A Richter Gedeon kiemelten kezeli a fiatal generáció támogatását és tehetséggondozását, hiszen a cég számára kulcskérdés, hogy a diákok érdeklődését felkeltse a gyógyszeripar iránt, és ezzel biztosítsa a szakemberek jövő generációját. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.

2018. november 28.

Világvezető gyógyszer-transzporter szolgáltatásokat és termékeket kínál a Szegedi Tudományegyetem több intézetével is együttműködő SOLVO. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.

2018. november 27.

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. céljai között szerepel a természettudományos oktatás támogatása, a kiváló hallgatói teljesítmények méltó elismerésének elősegítése. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.

2018. november 23.

Évek óta áll szoros együttműködésben a Givaudan Hungary Kft. és a Szegedi Tduományegyetem. A társaság duális képzési és szakmai gyakorlati helyszínként segíti a szegedi hallgatók tanulmányait, és idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.

2018. november 22.

A Diákhitel Központ mindig is nagy hangsúlyt fektetett a társadalmi felelősségvállalásra, melynek középpontjában az edukáció és a tehetséggondozás áll. Ennek jegyében a társaság kiemelten fontosnak tartja, hogy széles körű tájékoztatást nyújtson a fiataloknak az alapvető pénzügyi ismeretekről, segítse a pénzügyi kultúra terjesztését és támogassa a feltörekvő tehetségeket. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.

2018. november 19.

Több ezer középiskolást vár nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem 2018. november 29-én, csütörtökön 8 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központba. A továbbtanulás előtt álló fiatalok a képzési kiállításon a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint két helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg részletesebben az SZTE képzési kínálatát.

2018. október 01.

A gyerekek is kutathattak és néhány órára régészek lehettek a SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. A 2018. szeptember 28-i Kutatók Éjszakáján a történelem és kultúra kusza szálai közt (idő)utazni vágyókat az SZTE BTK régész hallgatói játszóházzal és régészeti bemutatókkal várták.

2018. október 01.

Színes előadás-sorozatok közül válogathattak az érdeklődők az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának épületében barangolva 2018. szeptember 28-án, a Kutatók Éjszakáján. A nyelvészeti, antik irodalmi és régészeti programok mellett az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszék oktatói közül például Hansági Ágnes egyetemi docens a 19. század egyik népszerű műfajáról, a tárcaregényről mesélt.

2018. szeptember 27.

A „Mi lett volna, ha….” jegyében 7 történelmi konfliktust szimuláló társasjátékot állított össze az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 3 történész doktorandusza. A Kutatók Éjszkájának legjátékosabb programján az is kiderül, hogy a társadalomtudomány is innovatív.

2018. szeptember 25.

Az Állam-és Jogtudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rengeteg izgalmas és különleges programmal várja a látogatókat a Kutatók Éjszakáján, szeptember 28-án. Többek között bepillanthatunk az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére, megtudhatjuk, hogy többet adunk-e a barátunknak a csokiból, és kísérletezhetünk cseppfolyós nitrogénnel és szárazjéggel is.

2018. szeptember 24.

Rengeteg különleges programmal várja az érdeklődőket a Természettudományi és Informatikai Kar, illetve a Mérnöki Kar, szeptember 28-án. A Kutatók Éjszakáján megismerkedhetünk a feketelyukakkal, megtudhatjuk, hogyan készül a csoki télapó, milyen nyomokat hagynak a betegségek a csontokon, és megvizsgálhatjuk az X-kromoszómához kapcsolódó szemszín öröklődést is.

2018. szeptember 20.

A 2018-as Kutatók Éjszakáján is igazi különlegességeket tapasztalhatunk meg az SZTE Általános Orvostudományi Kar, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, és a Gyógyszerésztudományi Kar jóvoltából. Többek között betekintést kapunk a neurokémia rejtelmeibe, a gyógyszerkészítés csodálatos világába és megtudhatjuk, mi folyik az ereinkben.

2018. szeptember 18.

A Mezőgazdasági Kar Hódmezővásárhelyen, az SZTE Füvészkert Szegeden várja az érdeklődőket szeptember 28-án, a Kutatók Éjszakáján. A programok között postagalamb versenyzés, interaktív vadászat és éjszakai kalandtúra is szerepel. Az éjszaka megtervezésében az SZTE mobil applikációja is segít.

2018. szeptember 14.

Idén is érdekes témákkal és mintegy 90 programmal várja a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar és a Klebersberg Könyvtár a látogatókat a Kutatók Éjszakáján, szeptember 28-án. Az érdeklődők többek között kipróbálhatják milyen régésznek lenni, mindent megtudhatnak a fogpiszkálókról, sőt még ételkóstolón és filmvetítéseken is részt vehetnek. A rengeteg színes előadás és program között minden korosztály megtalálja a neki tetszőt.

2018. szeptember 11.

A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján. Szeptember 28-án, pénteken délutántól késő éjszakáig az óvódásoktól a felnőttekig minden korosztály talál érdekes programot. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor nem látogatható helyek nyílnak meg a látogatók előtt.

2018. szeptember 11.

Mintegy 300 oktató, kutató és hallgató szervezi a Szegedi Tudományegyetem közel 300 programját a Kutatók Éjszakájára Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Szeptember 28-án, pénteken délutántól késő éjszakáig várják a tudomány és a kutatók ünnepén az érdeklődőket. Keresik az év igekötőjét, pályázatot írtak ki a 2053-as esztendő időjárásjelentésére. Az SZTE programjai mobil applikációban is megtekinthetők.

2018. szeptember 04.

A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján. Szeptember 28-án, pénteken délutántól késő éjszakáig az óvódásoktól a felnőttekig minden korosztály talál érdekes programot. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor nem látogatható helyek nyílnak meg a látogatók előtt.

2018. június 12.

Hetedik alkalommal rendezi meg magyarországi és határon túli középiskolások számára a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A kémia, biológia és fizika tantárgyból, valamint Szent-Györgyi munkásságáról és életéről szóló rangos tanulmányi vetélkedővel az egyetem egykori rektora előtt tiszteleg, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektet.

2018. április 23.

Hetedik alkalommal rendezték meg a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékek a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny. Idén 64 középiskola 118 csapata – összesen 236 középiskolai tanuló – jelentkezett a vetélkedőre.

2018. április 09.

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának szervezésében 2018. április 6-án, pénteken kezdődött a Kreatív Tudományos Program Középiskolásoknak című kétnapos rendezvény az SZTE Bolyai épületében.

2018. április 06.

Az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium diákjai a tavalyi SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen nyerték a szegedi kirándulás és intézetlátogatás lehetőségét. A Szegedi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézetétében részt vettek boncoláson, és a kábítószerekről szóló előadáson is.

2018. április 04.

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar szervezésében 2018. április 6-7. között valósul meg a Kreatív Tudományos Program Középiskolásoknak című rendezvény.

2018. március 13.

A kisvárdai Bessenyei Ferenc Gimnázium diákjai vendégeskedtek a gyógyszerésztudományi karon: a 2017-es SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen nyerték az intézetlátogatást.

2018. február 28.

A Cambridge-Szeged Society tagjai látták vendégül az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatát. A budapesti Baár-Madas Református Gimnázium diákjai és felkészítő tanáruk négy napot töltöttek Cambridge-ben - abban a városban, ahol a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert is élt és dolgozott. Megnézték az eredeti C-vitamint, és fogadta őket a világhírű egyetemi város polgármestere.

2018. február 26.

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny egyik nyereményeként az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Készségfejlesztő Központjába látogattak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai.

2018. január 30.

Képzéskínálattal, felvételi tudnivalókkal és hasznos tippekkel várja a továbbtanulás előtt állókat és szüleiket az SZTE 2018. február 3-án, 9 órától a Központi Épületben. Az érdeklődők az egyetem teljes szakkínálata mellett tájékozódhatnak a határon túli diákokat érintő felvételi követelményekről, a tanulmányi és szociális ösztöndíjakról, és segítséget kapnak az online felvételi jelentkezés leadásában is.

2017. december 18.

Kilenc iskola 12 projektje nyerte el 2017-ben a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címet. A természettudományi, informatikai és műszaki tudományterületet érintő kutatási programokat egy éve alatt teljesíthetik a középiskolások.

2017. december 08.

Cambridge-be utazik, mert megnyerte a Szegedi Tudományegyetem VI. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyét a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium csapata. A fővároson kívül 14 megyéből és a Vajdaságból 59 team érkezett az SZTE különleges, mert több tantárgyat is érintő és a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert munkássága előtt tisztelgő vetélkedőjére.

2017. december 08.

Olyan tehetséggondozó program a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Versenye, amelynek minden részvevője nyer – hangzott el a hatodik alkalommal életre hívott vetélkedő nyitányán. A 2017. december 7-én kezdődő rendezvény és a december 8-i döntő résztvevői bekapcsolódnak a Szegedi Tudós Akadémia december 9-én záruló előadás-sorozatába.

2017. december 04.

Hatodik alkalommal rendezi meg középiskolások számára a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A kémia, biológia és fizika tantárgyból, valamint Szent-Györgyi munkásságáról és életéről szóló rangos tanulmányi vetélkedővel az egyetem egykori rektora előtt tiszteleg, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektet.

2017. november 02.

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül a természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő programsorozatot indított a Dél-Alföldi régióban a Szegedi Tudományegyetem. A 2017/2018-as őszi szemeszterben mintegy 30 közoktatási intézményben mutatkozik be az SZTE.

2017. szeptember 26.

Mind a 302 program ingyenesen látogatható a Kutatók Éjszakáján, szeptember 29-én az SZTE hódmezővásárhelyi és szegedi intézményeiben. A látogatók mobil applikáció segítségével tervezhetik meg estéjüket. Az érdeklődőket a két városban több mint 350 oktató, kutató és egyetemi hallgató várja izgalmas programokkal kora délutántól éjfélig.

2017. július 10.

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő négyéves programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem.

2017. július 10.

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő négyéves programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem.

2017. április 10.

Ötlet + öntevékeny kutatás és tanulás + megvalósítás. Ez a siker receptje a Szegedi Innovatív Informatika Versenyen. Az SZTE TTIK Informatikai Intézete által szervezett harmadik SZI2V mérlege: 18 gárda, félszáznál is több diák és tanár, működő robotok és érdekes szoftverek vetélkedése eredményeként 8 nyertes csapat.

2017. április 10.

Külföldi tanulmányutat nyertek a legjobbak, minden induló elmélyedhetett a geográfia tudományának szépségeiben és megismerkedhetett az SZTE TTIK geográfiai tanszékeinek gyűjteményeivel a VI. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzi Versenyen. A 2017. április 7-én és 8-án tartott döntőt bonyhádi és szegedi diákok nyerték meg.

1 [2]