2024. március 28., csütörtök
infoblokk_kedv_final_felso_RGB_ESZA_1

Alprojektek

A projekt hét, a felhívással tematikusan szinkronban felépülő alprojekt keretében valósul meg.


AP1 Hallgatói diploma-szerzést segítő szolgáltatások alprojekt

Az alprojekt keretében a közvetlen felsőoktatási részvételt és bennmaradást növelő beavatkozások valósulnak meg három tematikusan egymásra épülő alprogramban: a (1) lemorzsolódást megelőző mérések során komplex kompetencia mérések valósulnak meg, amelyek megalapozzák a (2) közvetlen lemorzsolódás elleni tevékenységeket, a támogató szolgáltatások lebonyolítását és biztosítását tréningek formájában. A programban kiemelt hangsúlyt kap a (3) tudományterületi intézkedések intézményi szintű megvalósítása is, melynek eredményeképpen nő a diplomaszerzés esélye a lemorzsolódás kockázatával érintettek, a hátrányos helyzetűek, a hátrányos térségből származók, a fogyatékossággal élők körében.

 

AP2 Komplex képzés és szolgáltatásfejlesztés

Az alprojekt keretében a komplex oktatási innováció és szolgáltatásfejlesztés jegyében megtörténik az intézményi képzések átalakítása és fejlesztése az új KKK-khoz és a tanulási eredmény alapú szemlélet követelményeihez illeszkedően. A fejlesztések során a készség- és gyakorlatorientáltság, a készségközpontú tanterv átalakítása, a gazdasági igények beépítése, valamint a digitális készségek fejlesztése mellett a tanulási eredmény alapú módszertan és gyakorlat területén megvalósuló képzők képzése, illetve magyar és idegen nyelvű képzés, szervezés és tananyagfejlesztési tevékenység valósul meg.

 

AP3 Nemzetköziesítés

Az alprojekt keretében az egyetemi polgárok részére nyújtott szolgáltatások fejlesztése, illetve újabb tagság és együttműködés kialakítása nemzetközi szervezetekkel (U-Multirank csatlakozás) valósul meg, valamint a tudományterületi specifikumokat figyelembe véve kialakításra, illetve „újradefiniálásra” kerül az „egyetemi brand”: piaci elemzés alátámasztásával sor kerül az új SZTE arculat megalkotása is.

 

AP4 Kárpát-medencei oktatási tér

Az alprojekt keretében a cél a Kárpát-medencei oktatási térrel kapcsolatos központi koordináció fejlesztése, a meglévő intézményi, ágazati és piaci kapcsolatok ápolása, valamint újak kiépítése, - illetve saját és közös képzési programok kidolgozásának előkészítése a Kárpát-medencében található felsőoktatási intézményekkel a szak és a tudományterületi specifikumok figyelembevételével.

 

AP5 Egészségnevelés

Az alprojekt válogatott sport és egészségnevelő programokkal hozzájárul a hallgatók körében a mindennapos sportaktivitás fokozására meglévő sport szolgáltatások fejlesztésével és új sportszolgáltatások bevezetésével, rekreációs és versenysport rendezvények, versenyeztetés szervezésével. Az alprojektben kiemelt cél az élsportolók és önkéntesek bevonása, valamint sportszakmai támogatás nyújtása az új és meglévő hallgatói sport és egészségnevelő szolgáltatásokhoz hatékony kommunikációs és információs szolgáltatásfejlesztési feladatok ellátásával.

 

AP6 SZTE O3 stratégia

Az alprojekt illeszkedve az Intézményi Fejlesztési Tervhez, a távoktatás és nem tantermi oktatás megújítását, elektronikus jegyzetek fejlesztését és új nemzetközi online oktatási platformhoz kapcsolódást célozta meg az összes intézményi képzési és szolgáltatási terület bevonásával.

 

AP7 Oktatói-kutatói teljesítmény értékelési rendszer

Az alprojekt keretében az oktató és nem oktató dolgozók idegen nyelvi képzése, a nem oktató-kutatói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók életpálya modelljének kidolgozása, a munkavállalóknak nyújtott képzési, átképzési, továbbképzési programok megszervezése, az azokhoz való egyenlő hozzáférés elősegítése, valamint a hallgatók aktív társadalmi részvételének előmozdítását célzó programok indítása minden szakmai tevékenységcsoporthoz kapcsolódóan valósul meg.



EFOP-3.4.3-16-2016-00014

 

The project is realised in seven sub-projects (SP) thematically corresponding to the call.

 

SP1 Services to help students in obtaining a diploma

Within the framework of the sub-project direct interventions enhancing higher education enrolment and participation are implemented in three sub-programmes that are thematically built on one another: (1) complex competency tests are administered as a starting point of (2) direct activities, like supporting services or trainings preventing early drop-out. In the programme special emphasis is placed on (3) the institutional level implementation of disciplinary measures, the result of which will be an increased ratio of graduation among students with the highest risk of early drop-out, like the disadvantaged, those coming from underdeveloped regions and the disabled.

 

SP2 Complex training and services development

Within the framework of the sub-project the reforming and development of educational programmes offered by the University of Szeged will be carried out reflecting a complex educational innovation and services development, adapted to the new Hungarian Training and Certification Requirements (TCR) and to the requirements of the learning outcomes based approach. During the development, skills and practice orientation, reforming of the skills-oriented curriculum, the incorporation of economic requirements, the development of digital skills, as well as training the trainers in the methodology and practice of the learning outcomes approach, together with Hungarian and foreign language training, organisation and teaching material development will be realised.

 

SP3 Internationalisation

Within the framework of the sub-project the development of services provided for university citizens and the creation of new membership and cooperation with international organisations (U-Multirank joining) are realised. Also the ’university brand’ will be created and redefined by considering the disciplinary specifics: with market-research the new USZ (University of Szeged) image will be created.

 

SP4 Education in the Carpathian Basin

In this sub-project the aim is to develop the central coordination of education in the Carpathian Basin, to promote existing institutional, sectoral and market relationships and to build new ones, as well as to prepare national and joint training programmes with higher education institutions in the Carpathian Basin by taking into account the specificities of educational programmes and disciplines.

 

SP5 Health education

The sub-project contributes to health education by enhancing everyday sport activity among university students through the development of existing sport services and through the introduction of new ones, by organising recreational and competitive sport events and supporting competition. The priority of the sub-project is the involvement of top-level sportsmen and volunteers, and the providing of professional support in new and existing students’ sport and health education services by developing effective communication and information services.

 


SP6 USZ OOE (Open Online Education) strategy

The sub-project in line with the institutional development plan (IDP) aims at renewing distance- and non-classroom education, developing electronic teaching material and joining a new international online educational platform by involving all institutional education and service areas.

 

SP7 Teacher-researcher performance assessment system

The sub-project aims to realise, with regard to all professional activity groups, the foreign language training of teaching and non-teaching university staff, work out the career-path scheme of non-teacher/researcher employees, organise training, retraining and further training programmes of employees, promote equal access to these programmes and to initiate programmes aimed at promoting the active social involvement of university students.