2022. július 6., szerda

Gyakran ismételt kérdések

Kik vehetik igénybe a programot?

Az SZTE minden polgára számára nyitott a program.

Korábban már regisztráltam a Courserán. Most regisztráljak újra?

Amennyiben a Coursera for SZTE keretein belül szeretne ingyenesen tananyagokhoz és igazolásokhoz jutni, igen, újra kell regisztrálnia. A korábbi regisztrációja sem szűnik meg.

Eddig is ingyen lehetett tananyagokhoz hozzájutni a Courserán. Most mi változik?

A kurzusok zömének videós és szöveges tananyagai valóban eddig is ingyen elérhetőek voltak, azonban a kurzus teljesítését igazoló oklevélért, illetve egyes kurzusok esetében már a tesztek és vizsgák kitöltéséért is fizetni kellett. Most ezek a szolgáltatások is ingyenesek a Coursera for SZTE keretein belül. Ráadásul a Coursera jelzi is ezeket a teljesítéseket, tehát a tudás kreditekre is váltható.

Mennyi időm van a regisztráció után kurzust választani?

Kérjük, hogy a regisztrációt követő két héten belül válasszon kurzust. Ha ez nem történik meg, sajnos töröljük a jogosultságot, hogy másnak adhassuk a licencet.

Hogyan válthatom kreditekre a Coursera for SZTE keretein belül elvégzett kurzusokat?


Coursera for SZTE programban regisztrált hallgatóknak lehetősége van kreditekre váltani a teljesített kurzusokat.

Ezt a Modulo felületén tudják megtenni a rendes kretitátviteli időszak alatt, ahol a Karközi beadási hely csempét szükséges keresni, ezen belül pedig a rendes kreditátviteli kérelem űrlapot. Coursera kurzus esetén a XO02-GEN kódot kell megadni a teljesített tantárgynál, illetve jelölni kell a megfelelő helyen, hogy online kurzusról van szó. Az űrlaphoz emellett mellékelni kell a Courseráról letölthető igazolást a teljesítésről.



A Coursera for SZTE program elérhető ezen a linken:


coursera_for_szte


Coursera legújabb hírek


A Coursera for SZTE program elérhető ezen a linken:


coursera_for_szte