Bezár

SZTEhírek

A Szeged-Csanádi Egyházmegye szociális intézményeinek dolgozóit is szűri a Szegedi Tudományegyetem

A Szeged-Csanádi Egyházmegye szociális intézményeinek dolgozóit is szűri a Szegedi Tudományegyetem

2020. június 10.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem társadalmi felelősségérzetének megfelelően 2020. június 8-án megkezdte a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények mintegy 160 alkalmazottjának és körülbelül 600 ellátottjának koronavírus szűrését.

A Harmat utcai Bálint Sándor Szeretetotthonban kezdődött meg a szűrés június 8-án, hétfőn, az eredmények minden szempontból bíztatóak. Kedden, június 9-én, az értelmi fogyatékos és halmozottan sérült fiatalok számára fenntartott bentlakásos intézményben, a Kálvária Védőotthonban gyűjtötték a mintákat az SZTE szakemberi. Június 10-én, szerdán, Hódmezővásárhelyen a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltatóban, június 11-én, csütörtökön, Újkígyóson a Szent Erzsébet Szeretetotthonban, június 12-én, pénteken pedig Gerendáson, a Szent József Szeretetotthonban végeznek tesztelést a Szegedi Tudományegyetem munkatársai.


Ahogy arról korábban már beszámoltunk 2020. június 8. és 19. között ingyenesen végzik el a Szegedi Tudományegyetemen az egészségügyben dolgozók koronavírus szűrését. Magyarországon a szegedi egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a társadalmi felelősségvállalás jegyében széleskörűen és szervezett formában biztosítja a mintegy 4500 munkatárs vizsgálatát. Emellett több mint 750 szűrést végeznek el a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézményekben.


SZTEinfo

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek