A vöröshasú unkát, a réti csíkot és a zsombéksást is mentik az SZTE kutatói

Az emberi hatásra bekövetkező klímaváltozás és a biológiai sokféleség drámai csökkenése következtében egyre növekszik a veszélyeztetett fajok száma és csökken a fajok élőhelye. Az SZTE Ökológiai Tanszéke határon átnyúló projektjében a Palics–Ludas vízgyűjtő vizes élőhelyeinek fenntartható kezelésére dolgoz ki módszereket, ezzel is megakadályozva vagy lassítva olyan ritka, veszélyeztetett fajok kipusztulását, mint a réti csík, a lápi póc és a vidrafű.

A Kiskunság és az Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki módszereket magyarországi és vajdasági szakemberek. Az SZTE Ökológiai Tanszékének tudományos munkatársa, Dr. Tölgyesi Csaba elmondta: a vízelvezető csatornák élővilág megőrző képességét hivatott körüljárni a kétéves projekt.

– A régió belvízelvezető csatornáira olyan kezelési javaslatrendszert dolgozunk ki, amellyel maximalizálni tudjuk a megőrzött élővilágot.

A mesterséges úton kialakított csatornahálózatot a 20. század folyamán hozták létre. A magyarországi szakaszon 4723 kilométernyi csatornarendszer található a vizsgált térségben, de ez csak a helyrajzi számmal rendelkező csatornákat jelöli, az úgynevezett „partizán csatornákkal” együtt a Kiskunság területén körülbelül 5000 kilométernyi csatorna van. Annak idején ezek feladata volt, hogy a belvizeket elvezessék, valamint hogy a tavakat, vizes élőhelyeket, lápokat lecsapolva a területeket művelés alá lehessen vonni.

A különböző ágazatok különböző módon kezelik a csatornákat. A vízügy célja, hogy a csatornák minél tisztábbak legyenek, ezért rendszeresen kotorják, mélyítik és tisztítják azokat, így tudják elérni, hogy a belvizet minél gyorsabban és hatékonyabban el tudják vezetni. Ez sok szempontból problematikus, például a szárazságot növelik az egyébként is egyre szárazodó térségben, ami az élővilágon kívül a mezőgazdaság számára is káros. A természetvédelmi szektor viszont inkább felszámolná ezeket a helyeket, hogy ne vigyék el a vizet a vizes élőhelyektől, és megmaradjon a vizes élőhelyek vízellátottsága. A projektben részt vevő szervezetek, intézmények inkább kompromisszumra törekednének: olyan megoldást dolgoznak ki, amelynek köszönhetően a csatornák medre megmaradna, de vízelvezető képességük csökkentésével stabil menedékhelyekként funkcionálhatnak veszélyeztetett, nedvességigényes állat- és növényfajoknak.

– Ennek a térségnek a kiszáradását nemcsak a vízelvezető csatornák okozzák, hanem jelentősen hozzájárul a klímaváltozás, a kommunális vízhasználat, az öntözés, az erdőterületek növelése, lévén az erdők nagyobb párologtató kapacitással bírnak, mint a gyepes élőhelyek – mutat rá Dr. Tölgyesi Csaba. – Nagyon sok helyen, ahol a táj már kiszáradt, ezek a csatornák menedékhelyekként funkcionálnak a nagyobb vízigényű állat- és növényfajok részére. A mi kezelési tervünk csökkentetné a csatornák általi vízelvezetést, ugyanakkor meg is őriznénk magukat a csatornákat menedékhelyekként a tájban. Többek között érdemes lenne bizonyos szakaszokon rövid áttöltéseket kialakítani, növelni a zsiliphálózat sűrűségét. Ezzel a megoldással a vízelvezetés minimalizáslása lenne a cél, de a csatornamedrek, mint menedékhelyek, megtartásával. Emellett a különböző csatornákat priorizáljuk is az alapján, hogy melyek esetén szükséges a felszínalaktani formák megtartása, és melyek azok, amelyeket be lehet temetni. Az elmúlt időszakban monitoroztuk a térség csatornahálózatának növény-, rovar- és madárvilágát, és ez alapján tudjuk finomhangolni ezeket az általános kezelési javaslatokat, hogy hol mire kell jobban fókuszálni. A projektben érintett terület két zónából áll: a Palicsi- és Ludas-tó néhány tízezer hektáros vízgyűjtő területe érinti a Vajdaság északi és a Kiskunság déli részét is, ez teszi kiemelten fontossá a határon átnyúló kooperációt. Ezen kívül szerettük volna a csatornákat tágabb földrajzi kontextusban is értelmezni, ezért a vizsgálatunk kiterjed az egész Kiskunság területére Bács-Kiskun megyében, Csongrád megye Duna-Tisza közötti részén, valamint a Vajdaság északi, a tavakat is magába foglaló területén. A monitorozást itt végeztük.

A cél tehát, hogy az ezen a területen megtalálható állat- és növényfajok kipusztulását megakadályozzák és lassítsák úgy, hogy vizes menedékhelyeket alakítanak ki. Ezek a csatornák zöld folyosókat képeznek a tájban, ezáltal egymástól elszeparált élőhelyeket is összeköthetnek majd: az SZTE kutatói által vezetett csoport kezelési módszerei tehát növelik a táj természetközeli élőhelyeinek konnektivitását is.

Dr. Tölgyesi Csaba hozzátette: a kezelési terv megvalósításával számos különleges faj is megóvható, megmenthető. A vízi környezethez kapcsolódó, fokozottan védett halfajok közül például a lápi póc és a réti csík. Ezek egyébként hazánkban fokozottan védett, az Európai Uniós szabályozás szerint pedig közösségi jelentőségű, úgynevezett Natura 2000-es jelölő fajok, amelyek miatt területeket nyilvánítanak védetté. Ez a két halfajta egyébként nagyon sok régióban szinte már csak ilyen csatornákban fordul elő. Szintén menedékhelyet nyújthatnak a csatornák a kétéltűek közül a vöröshasú unkának, a növények közül pedig a térség egyik megritkuló fajának, a zsombéksásnak vagy a kihalás szélére sodródott vidrafűnek. E növényeknek korábban hatalmas állományai voltak a régióban, de mostanra a szárazodás miatt erősen visszaszorultak. A zsombéksás egy nagyon speciális kezelést igénylő faj, például a kaszálást sem bírja.

A 24 hónapos projektben a Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszékének 9 munkatársa vesz részt. Együtt dolgoznak az SZTE Füvészkerttel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bajai Eötvös József Főiskola Vízellátási és Környezetmérnöki Intézetével, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesülettel és a Palics-Ludas Közvállalat munkatársaival.

– A Füvészkert munkatársaival a csatornákban előforduló növényfajokat termesztünk. Ezeket majd oda telepítjük be, ahol hiányoznak vagy megritkultak. Mostanra a Füvészkertben egész komoly növényi állományt halmoztunk fel ezekből a fajokból – mondta Dr. Tölgyesi Csaba.

A fajmentő projekt résztvevői a megvalósítás során maguk is figyelnek arra, hogy védjék, óvják a környezetet, és minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak a veszélyeztetett fajok mentése közben. A szakemberek munkájuk során több tízezer kilométert tesznek meg terepen, miközben járműveik szén-dioxidot juttatnak a légtérbe, mellyel folyamatosan hozzájárulnak a klímaváltozáshoz. Szerencsére már számos nemzetközi szervezet tűzte ki célul ezen problémák orvoslását, lehetőséget teremtve a különféle vállalatok vagy magánszemélyek ökológiai lábnyomának mérséklésére vagy teljes eltüntetésére. A Szegedi Tudományegyetem történetében először terveztek be a projektbe olyan szolgáltatást, amely ezt segíti. Ennek érdekében az SZTE a World Land Trust (WLT) szervezettel működik együtt. A WLT nagy szénmegkötő-képességű trópusi esőerdők megóvása útján éri el a légköri szén-dioxid csökkentését. Az SZTE által megfizetett hozzájárulást akkora méretű esőerdő erdészeti beavatkozás alól történő végleges mentesítésére fordítják, mely képes a projekt során termelt szén-dioxiddal ekvivalens mennyiségű szenet kivonni a légkörből. Ez által a projekt ténylegesen fenntartható lett, nettó környezetterhelése megszűnik. Az esőerdők megmentése, illetve megóvása által történő ökológiai lábnyom csökkentése tökéletesen illeszkedik az SZTE „zöld egyetemmé” válását elősegítő intézkedésekhez, tovább javíthatja az egyetem nemzetközi rangsorban elért pozícióját.

„A határon átnyúló Palics–Ludas vízgyűjtő vizes élőhelyeinek fenntartható kezelése” című, SWeM-PaL akronimű és HUSRB/1602/12/0014 azonosítószámú projekt az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg.

SZTEinfo