Értékteremtés és értékközvetítés címmel rendezték meg a SZAB-székházban a SZAB Bolyai Klub tudományos ülését a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0035 „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” projekt keretében 2014. május 16-án. A délutántól estig tartó programról Széll Márta, a Bolyai Klub tanácsának tagja elmondta: másfél évvel ezelőtt Görög Márta kezdeményezésére hozták létre Szegeden a Bolyai Klubot azzal a céllal, hogy a városban alkotó, kutató Bolyai-ösztöndíjasoknak fórumot, közösséget biztosítsanak, amelyben az ösztöndíjasok tudnak együtt gondolkodni, új tudományos együttműködéseket létrehozni. A TÁMOP-pályázat adott lehetőséget arra, hogy a klub három rendezvényt tartson, ez a mostani a második a sorozatban, a záró programot pedig 2014 őszén tartják.
Az elmúlt alkalommal a Bolyai-ösztöndíj megalapításának 15 éves évfordulóját ünneplő esemény igen rangos volt, országos jellegű, most viszont szűkebb körben, csak a Szegeden tevékenykedő volt és jelenlegi ösztöndíjasokat hívták meg.
A mostani rendezvény alapkoncepciójáról Széll Márta elmondta: a Bolyai-ösztöndíjasok a hazai kutatótársadalom középgenerációját képviseli, vannak ugyan még mentoraik, de már felelősséggel tartoznak a következő generáció kineveléséért. Erre a rendezvényre a tanítványaikkal együtt hívták meg őket, és együtt mutathatták be kutatási területüket.
A tudományos klub ülését Dékány Imre akadémikus nyitotta meg a Szegedi Akadémiai Bizottság képviseletében. A SZAB elnöke elmondta: Szegeden számos kutatóhely működik, például a tudományegyetem, a biológiai kutatóközpont, a gabonakutató – ebből a tudományos és szakmai közösségből egyik a SZAB, amely el is várja, hogy ilyen igényes szimpóziumokon ilyen rangos előadók nemzetközileg jegyzett témákban tartsanak előadásokat. Hozzátette: a Szegedi Akadémiai Bizottság örömmel ad helyet és lehetőséget a székházban ilyen tudományos szimpóziumoknak, és a székházban tartott rendezvényeket tekintve ez a rendezvénysorozat a színvonalát tekintve az elsők között van. A példa egyébként ragadós: a szegedi kezdeményezést követve más városokban is létrehozták a Bolyai-ösztöndíjas klubokat.
A megnyitót követően a plenáris előadások sorát Dékány Imre (SZTE ÁOK Orvosi Vegytani Intézet) nyitotta meg, előadásának címe Nanostruktúrák néhány alkalmazása az egészségiparban volt. Ezt követően estig tartott a program.
A TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0035 „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen rendezvény programja:
13:00-13:10 Megnyitó
13:10-13:50 Plenáris előadások
Dékány Imre (SZTE ÁOK Orvosi Vegytani Intézet): Nanostruktúrák néhány alkalmazása az egészségiparban (20’)
Bari Ferenc (SZTE ÁOK TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet): Optikai módszerek a
mikrokeringés tanulmányozására (20’)
13:50-15:35 Bolyai ösztöndíjasok és tanítványaik előadásai
13:50-14:15 Nagy Attila és tanítványai (SZTE ÁOK Élettani Intézet)
Nagy Attila: Alternatív látópályák vizsgálata az emlősagyban, különös tekintettel a törzsdúcok szerepére (10’)
Nagypál Tamás: A nucleus caudatus neuronok aktivitásváltozása statikus és dinamikus vizuális ingerlés során éber házimacskában (5’)
Őze Attila: Szükséges-e a primer látókéreg a tudatos mozgásérzékeléshez? (5’)
Megbeszélés, vita: (5’)
14:15-14:30 Turzó Kinga (SZTE FOK Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszék) Titán fogászati implantátumok felületmódosításai (10’)
Megbeszélés, vita: (5’)
14:30-14:55 Nagy Nikoletta és tanítványai (SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet és MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoport)
Nagy Nikoletta: Genetikai és funkcionális vizsgálatok ritka monogénes bőrbetegségekben (10')
Farkas Katalin: Egy újonnan azonosított CYLD génmutáció funkcionális vizsgálata (5')
Tripolszki Kornélia: Új és rekurrens CTSC mutációk azonosítása Papillon-Lefevre
szindrómában szenvedő magyar betegekben (5')
Megbeszélés, vita: (5’)
14:55-15:15 Wilhelm Imola és tanítványa (MTA SZBK Biofizikai Intézet)
Wilhelm Imola: Szignalizációs és proteolitikus mechanizmusok a tumorsejtek vér-agy gáton való átvándorlásában (10’)
Fazakas Csilla: A Rho/ROCK útvonal szerepe a melanómasejtek agyi áttétképzésében (5’)
Megbeszélés, vita: (5’)
15:15-15:35 Sóki József és tanítványa (SZTE ÁOK Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet)
Sóki József: Mobilis genetikai elemek a Bacteroides fajoknál - fókuszban az antibiotikum (10’) rezisztencia és virulencia tulajdonságok
Fenyvesi Viktor Sándor: Nagy méretű Bacteroides plazmidok vizsgálata (5’)
Megbeszélés, vita: (5’)
15:35-16:00 Kávészünet
16:00-16:40 Plenáris előadások
Györgyey János (MTA SZBK Növénybiológiai Intézet): GMO kérdéskör: a társadalmi tökös-mákos rétes (20’)
Görög Márta (SZTE ÁJTK Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék): Szinergián alapuló kihívások a szellemi tulajdonjog területén – A tudományorientált egyetemi, akadémiai kutatóintézetek és a piaci szereplők kapcsolatának jogi keretei (20’)
16:40-18:20 Bolyai ösztöndíjasok és tanítványaik előadásai
16:40-17:00 Szomora Zsolt és tanítványának előadása (SZTE ÁJTK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék)
Szomora Zsolt: Jogos védelem mint alapjog? (7,5')
Gál Andor: Szituációs jogos védelem mint büntetőjogi fikció? (7,5')
Megbeszélés, vita: (5’)
17:00-17:20 Ivaskó Lívia és tanítványa (SZTE BTK Magyar Intézet)
Ivaskó Lívia: Pragmatikai szempontok az afázia terápiájának nyelvészeti szemléletében (10’)
Tóth Alinka: Pragmatikai szempontok az afázia terápiájának nyelvészeti szemléletében (5’)
Megbeszélés, vita: (5’)
17:20-17:35 Hegyi Ádám (SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Kulturális Örökség és Humán
Információtudományi Tanszék) Ateista, naturalista és egyéb felforgató személyek a Békési Református Egyházmegyében a 18. század végén (10’)
Megbeszélés, vita: (5’)
17:35-17:55 Rakonczay Zoltán és tanítványa (SZTE ÁOK I. Belgyógyászati Klinika)
Rakonczay Zoltán: A NHERF-1 adapter fehérje szerepe a pancreas élettani és kórélettani folyamataiban (10')
Pallagi Petra: A plazma membrán Ca2+ ATPáz szerepe a pankreász duktális sejtek Ca2+ homeosztázisában (5')
Megbeszélés, vita: (5’)
17:55-18:20 Gácser Attila és tanítványai (SZTE TTIK Mikrobiológiai Tanszék)
Gácser Attila: Mitől virulens egy gomba? A Candida parapsilosis virulenciájának és
patomechanizmusának vizsgálata
Tóth Adél: Candida albicans és Candida parapsilosis humánpatogén élesztőgombák elleni immunválasz vizsgálata
Németh Tibor: Teljes transzkriptóm vizsgálata in vitro Candida fertőzéses modellben
Megbeszélés, vita: (5’)
18:20-18:30 Zárszó
Nyemcsok Éva Eső