Bezár

Hírarchívum

Gárdonyi Géza-domborművet avattak Szegeden

Gárdonyi Géza-domborművet avattak Szegeden

2014. július 16.
2 perc

A Szegedi Akadémiai Bizottság épülete előtt felavatták Gárdonyi Géza bronz domborművét, így emlékezve a neves íróra és publicistára, aki 1888 és 1891 között többször is megfordult az épület kávéházában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Gárdonyi Géza 1888-1891 között szegedi újságíróként az itt működő Hungária Kávéház rendszeres vendége volt” olvasható a fiatalkori Gárdonyit ábrázoló bronz domborművön, amely Beliczai Mária szobrászművész alkotása. Az avatással egybekötött emlékezésre 2014. július 15-én délután került sor a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának bejárata előtt.


Köszöntőjében Dékány Imre akadémikus elmondta, hogy az avatás egy évet csúszott, ám ennek ellenére fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek a neves íróról, aki hároméves szegedi tartózkodása alatt jelenlegi székház falai között alkotott. Ezt követően köszönetet mondott Szeged város önkormányzatának, a Kulturális, Egyházügyi és Idegenforgalmi Bizottságnak és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának a szellemi és anyagi támogatásért. Haág Zalán, a Kulturális, Egyházügyi és Idegenforgalmi Bizottság elnöke méltatta Gárdonyi Géza szegedi munkásságát, valamint elmés, olykor ironikus írásait, a művészvilággal (többek között Dankó Pistával) való ismeretségét. Kiemelte, még párbajt is vívott az épület udvarán. – Gárdonyi Géza szellemi szempontból sokra vitte Szegeden – zárta a gondolatait Haág Zalán, majd ünnepélyesen leleplezték az épület falán található domborművet, amely Gárdonyi Géza fiatalkori fényképe alapján készült.


Gardonyi_szoboravato_SZAB_szekhaz_2014._julius_15_galeria
Gárdonyi Géza-domborművet avattak Szegeden - GALÉRIA


Az avatás után Baranyi Zsolt történész, az író életművének ismerője elevenítette fel azt a világot és szellemi közeget, amelyet a korabeli felvirágzó Szeged nyújtott az ide érkező 25 éves Gárdonyinak, a „szecessziós embernek”. Emellett szólt néhány szót a híres író sokoldalúságáról is: sakkozott, festett, rengeteg publicisztikai műfajban jeleskedett, és – ő is megemlítette – nem utolsósorban több párbajt is vívott. Ez utóbbi Szegedi Paprika című rovata bíráló hangnemének volt köszönhető.


Gárdonyi bronz domborműve ezentúl megtekinthető a Szegedi Akadémiai Bizottság épületének sarkán (Szeged, Somogyi utca 7.).

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek